A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július

- 153 — 22-én tartott ülésén, az érdekeltek szóbeli előadásának meghall­gatása után zárt ülésben meghozta s nyilt ülésben kihirdette a következő végzést: Mivel kétségtelen, hogy Nagy Lajos búcsi családos rendes tanitó lakása „udvar" nélkül alkalmasnak, vagyis egyházi és országos törvényeink előírása szerint meg­felelőnek nem tartható ; és mivel az előadottakból az tűnik ki, hogy a búcsi egyház az iskola környékén ren­delkezik elegendő területtel, melyből szerény igényű udvart lehet kimérni, az egyházm. közig, biróság hely­színi szemlére és az ügy elintézésére kiküldi Mórocz Mihály egyházm. tanács-biró és Imre János érsekújvári mérnök urakat. Gjalókay László egyházm. főjegyző s tan. biró. Hitelesítjük: Deáki és Komárom, 1908 augusztus 6. Tóth Kálmán esperes, b. elnök. Kálmán Rudolf* egyházm. gondnok, b. elnök. Jegyzet. Az 1—4. pontokat jegyezte : Gyalókay László, az 5—8. pontokat Boross Kálmán t. biró, felkért jegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents