A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július
— 100 — natra is, különösen ez utóbbi tekintetben, hogy az egyháznak anyagi helyzete a teljes világításban álljon a bizottság előtt. Az illavai és lipótvári lelkészeket kéri az egyházra, által utasítani, hogy a nem hatáskörükben végzett lelkészi szolgálatokról a missiői egyház lelkészét értesítsék. VI. A nyitrai missiói jelentéssel kapcsolatban tárgyalta a bizottság a nyitrai lelkésznek az esperesi hivatal felhívására adott jelentését az ág. h. ev. testvérekkel való jogviszonyt illetőleg. Lelkész jelentéséből kitűnik, hogy a ref. hivek részéről megvolt minden időben az igyekezet arra nézve, hogy a mienkéhez hasonló létszámú ág. b. ev. híveket az u. n. geresdi egyesség értelmében szövetségre birják. Azonban az ág. h. ev. testvérek többségének közönyös volta, de különösen a felsőbb hatóságaik féltékenysége miatt semmi egyesség sikerre nem vezetett. Ugy, hogy a jelen állapot az, hogy egyesek közülök látogatják az istenitiszteleteket, igénybe veszik a ref. lelkészi szolgálatot, s bizonyos öszszegü önkéntes járulékkal támogatják a ref. egyházat. Ennek fejében azonban a ref. egyház a külön ág. h. ev. istenitisztelet tartásával megbízott lelkésznek 150 kor. tiszteletdijat ad. Ennek folyományaként azt ajánlja a nyitrai lelkész, hogy az ág. hitv. ev. híveknek a ref. hívekkel való csatlakozását Érsekújvárban csak abban az esetben hagyja jóvá a felsőbb hatóság, ha viszont a csatlakozást Nyitra is megteszi, illetve a csatlakozáshoz az ág. h. ev. hatóság Nyitrán is hozzájárul. Ellenkező esetben az érsekújvári ref. hivek csatoltassanak vagy Kismái^yához, vagy esetleg Nyitrához. Az 1900. évben megújított geresdi egyesség III. r. 10. §-a értelmében a nyitrai ág. h. evangélikusoknak a nyitrai református-, az érsekújvári reformátusoknak pedig az érsekújvári ág. h. evangélikusokhoz kell csatlakozni. Mert az idézett §. szerint „csatlakozott egyházközségeknek tekintetnek azok, amelyekben az illető helyen az egyik prot. egyháznak van anya-, vagy leánygyülekezete, a másik egyháznak pedig sem helyben, sem 6 kilométer, vagyis oly távolságban, ahova nagyobb költség és alkalmatlanság nélkül templomba járhatnának, sein anya-,