A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. július

— 37 — Ezen körfelügyelöi jelentések alapján az egyházmegyei köz­gyűléshez a tanügyi bizottság javaslata a következő: a) Tudósítsa az egyházmegyei közgyűlés a bátorkeszi, kisujfalui és dunaradványi iskolaszéket, hogy tantermeiket ugy a tanügyi, mint a közegészségügyi követelményeknek lehetőleg megfelelően rendbehozni igyekezzenek. b) Az egyházmegye területén az illetékes tanítók által kimutatott, de a polg. elöljáróság által lanyhán kezelt iskola­mulasztási bírságokat illetőleg a tanügyi bizottságnak javas­lata, hogy hasson oda az egyházmegyei közgyűlés, hogy az egyházmegye területén a mulasztási bírságok a községi elöljáróságok által behajtassanak és e tekintetben az egyhm. elnökség szigorúbban ellenőrizze a bírságok behajtását. c) A kisujfalui polg. képviselőtestületnek és Salgó Sándor községi jegyzőnek, mint a tanügy barátainak, a tanügy javára hozott áldozattételükért fejezze ki az egyház­megyei közgyűlés jegyzőkönyvi kivonat utján köszönetét és elismerését. X. isk. kör: A körfelügyelö jelentése szerint Madaron arány­talanul voltak elosztva az iskolás gyermekek az egyes tantermek­ben, mert mig a II. és III. osztályban a tankötelesek száma 108 és ezek egy tanteremben vannak elhelyezve, addig az I. osztályban a létszám 47 és ezek is egy tanteremben vannak elhelyezve. Miért is a tanügyi bizottság javaslata a következő: Hivja fel az egyházmegyei közgyűlés a madari iskola­széki elnököt, hogy a jövő iskolaévtől kezdödöleg a tan­köteles gyermekek az egyes tantermekben arányosabb el­osztásban részesüljenek. 6. Olvastatott a tanügyi bizottság elnökének nagy figyelemmel és körültekintéssel megkészített, egyházmegyénk területén lévő összes elemi iskolák tanügyi állapotát felölelő 1906—7. évi részletes statisz­tikai jelentése. A komáromi református egyházmegye összes elemi iskoláinak tanügyi állapotára vonatkozó jelentés az 1906—7. iskolai évről. 1. Egyházmegyénk 46 anya-, 2 missió- és 7 leányegyházában volt összesen 90 tanterem. Ezek közül törvényszerű 80, nem tör­vényszerű 10.

Next

/
Thumbnails
Contents