A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. február, 1907. április

- 37 — buzgósággal és lelkiismeretességgel, hanem méltóan is töltötte be. A hangos szólamoknak nem volt embere, a kapaszkodás, előre törtetés nem volt természete, képmutatás, hízelgéssel, sőt még nyájasság és barátkozássai sem kereste a népszerűséget : de ahova a közbizalom odaállította, ott emberül megállta a helyét. A bizalomért hűséggel, szorgalommal és becsületes munkával megfizetett. És mindez nála nem jól betanult szerep volt, hanem élet és vér, az a szent törekvés, hogy egyházi közéletünknek s anyaszentegyházunknak használjon. Mint ember, komoly, zárkózott, néha szinte merev és hideg volt. Gyakran szemünkre vetik nekünk református papoknak, hogy általában nem vagyunk elég simák és hajlékonyak, társadalmi ügyességünk, szalőn műveltségűnk nincs, vagy igen kevés. Ebben a vádban van valami igaz. De hát hol szerezze meg a református pap a nagyvilági műveltséget, mikor a legtöbb egész életét oly körben éli le, hol megfelelő társasága nincs, vagy csak a legritkább esetben. Az a fizikai igazság, hogy a környezetnek asszimiláló hatása van az egyénre, az ember életében is érvényesül. A legtöbb református pap egyszerű földmives emberekből álló gyülekezetben éli le egész életét, csoda-e, ha maga is nehézkes és szögletes lesz. Legtöbbször rá van utalva a gazdálkodásra, nemcsak egyszerű, de durva lelkű emberekkel is kell érintkeznie, az ilyen környezetnek nevelő hatása nem lehet. Veress Edét is sorsa egy népes földmives községbe vezette, hol megfelelő társasága nem igen volt. Életének java részét rideg legénységben töltötte el; a külső gazdálkodás aggodalmai, a belső háztartás aprólékos, nem férfinak való gondjai, a tapasztalt hűtlenség, rosszakarat bizalmatlanná, kedélyét fásulttá, rideggé tették. Mikor jő későn megnősült, már szinte lehetetlen volt, hogy visszanyerje kedélyének rugalmasságát és üdeségét. A családi teljes boldogságot sem találhatta fel, mert az Urnák kedves áldásai: gyermekei nem lettek. Életének egyik közlékenyebb pillanatában bánatosan mondá: „Gyermekek nélkül nem lehet boldog családi élet". Csodálhatjuk-e hát, ha a nyájasság és vidámság egészen hiányozni látszott egyéniségéből. De csak látszott; ifjabb korában szerette és kereste is a vidám társaságot, nem vetette meg a tiszta és szabados örömeket. Még az utóbbi időkben is kedvére való társaságban jól érezte magát, nyájas vidámság ömlött el egész valóján. Volt, ami-