A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

_ 42 — II. Főtiszt, esperes ur felhívja az esküt nem tett tanítókat és tanítónőket, hogy az egyházmegyei közgyűlésen a gyűlés kezdetén eskütétel végett jelenjenek meg. Egyéb tárgy nem lévén, az ülés bezáratott. Kelt mint fent. Molnár üenő Kovács Alajos tantest, jegyző. tanlest. elnök. Az egyházmegyei közgyűlés a jegyzőkönyv tartalmát tudomásul vette. 17. Dr. Kiss Jenő egyházm. ügyész az alsószöllösi egyház és dr. Mészáros Károly és kezese ellen folyó s az egyházmegyét ér­deklő peres ügyekben a következő jelentést terjesztette a köz­gyűlés elé : Mindkét ügy az egyházmegyére nézve kedvezően nyert meg­oldást. Nevezetesen azon per, mit az alsószöllösi egyház a komá­romi ref. egyházmegye ellen 526 kor. 32 fillér kamatmegtérités iránt indított, a polgári bíróság által mindenik fórumon elutasittatott, nem­csak azért, mert ebben már az egyházi bíróság határozott, de mert az alsószöllösi egyház kamatkövetelés iránti jogát fenn nem tartotta, s ezt a bíróság előtt igazolni nem tudta. Elmarasztaltatott nevezeti egyházközség a felmerült perbeli költségekben, amiből azonban 12 kor. 80 fillér még íizetetlen. Az egyházmegyének dr. Mészáros Károly és kezese, Mészáros Győző elleni kártérítés iránti ügyében, miután a kezes a mult évben az 1453 kor. 22 fill, lefizetése után a járulékos költségek és kama­tok megfizetését megtagadta, mint már előző évben jelentette az ehm. ügyész, Mészáros Győző kezes ellen pert inditott esperes ur fel­hatalmazása alapján, ezen per a komáromi kir. járásbíróságnál 1905. Sp. II. 453. sz. a. folyt, melyben alperes köteleztetett arra, hogy az időközi kamatok és felmerült perköltségek fejében az egy­házmegyének 389 kor. 63 fill, tökét, ennek 1905 jul. 9-töl járó 5°/o kamatát és 68 kor. 60 fill, perköltséget megfizessen. Ezen tökeösszegre és járulékaira ezideig behajtott 300 koronát, mely összegből az egyházmegyével szemben is megállapított 98 kor.

Next

/
Thumbnails
Contents