A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1899. július

— 7 Г) ­6. Udvardy Gyula jókai lelkész betegeskedése s a jelen évben fél fizetése pótlása czimén kérik a segélyben részeltetésüket. A bizottság, tekintve azon arányt, mely népes, 45 lelkészi állást számláló egyházmegyénk s a kerületi többi egyházmegyéje között fentáll, jogosultnak tartja azt, hogy a segélyezésre kér­vényező lelkészeket, valamint a netán még ezután kérvényező segédlelkészeket is, első helyen ajánlja. III. Kamatnélküli államsegély. 1. Patas tanitói lak építkezése végett kéri az egyházmegyénkre eső osztalékot. 2. Felső-Gellér lelkészlak épithetése végett kéri az egész évi osztalékot. 3. Szap-Nyárad lelkészlak átalakithatására kér az osztalékból 500 frtot. 4. Rőthe lelkészlak épithetése végett kéri az egész osztalékot. A bizottság a kérvényező egyházak közül a kölesönre Réthét és Szapot ajánlja, oly formán hogy az egyházmegyénkre eső ez évi osztalék közöttük egyenlő arányban elosztassák. Patas és Felső-Gellér más alapoknál ajánltatván, itt figye­lembe nem vétethettek. IV. Közalapi segélykérvények. a) Egyházak kérvényei: 1. Felső-Gellér lelkészlak s melléképületei újból épitésére kér 070 frtot. Kérvénye alaki tekintetben kifogás alá nem esik. A mult évben tűzkárt szenvedvén az egyház, az épités szük­sége fennforog; hivei szegénységük mellett tetemes egyházi adót viselnek, a közelmúltban saját erejükből nagyobb építkezést tet­tek: mindezek alapján ajánltatik 300 frtra. 2. Izsap templomtető újraépítésére kér 350 írt segélyt. Költségvetése 43 frt hiánnyal zárul, holott az építkezés költsége abba felvéve nincs. Egyéb­ként a kérvény helyesen kiállított. A templomtető újból zsindelyezése valóban égető szükség, mert elkorhadt állapotban van. Az építkezést azonbaan az amúgy is 859 frt telier alatt nyögő, csekély népességű, vagyontalan egyház, melynek tagjai is szegények, meg nem bírhatja. Mindezek alapján 200 frt segélyre első helyen ajánltatik. 3. Szap-Nyárad épitkezésre és adósságtörlesztésre kér 300 frt segélyt. A kérvény 6. és 7. pontjai nagy általánosságban mozognak s a kérvény hát­lapjára vezetett utasításnak meg nem felelők. Zárszámadása az előző évről 400 frt pénztári maradvánnyal zárult. Az esperes ur által nem bizonyított pontok a községi elöljáróság által bizonyítva nincsenek. Ezek folytán 200 frt segélyre csak másodsorban ajánltatik adósságtörlesztés czimén.

Next

/
Thumbnails
Contents