A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1897. július

— 126 ­érvényesnek nem tekinthető, mert az elnökség az egyesség ellen tiltakozott, nem volt figyelembe vehető* mivel ugyan ő beismeri, hogy a gyűlésre a presbyterek, hál-szóbelileg, de hivatalos személy, az egyházfi által meghivattak s a gyűlés tárgya felől tudósittattak, a gyűlés határozatképes számban együtt volt s abban 5 szó dön­tött 3 ellen ós a határozat, — habár nem korrekt alnkban T — jegyzőkönyvbe is vétetett. Mindezeknél fogva az egyházi elnöksé­get 510 kor. iránti keresetével elutasítani, ellenben a presbyteri gyülésileg is elfogadott 30 frt (60 korona) megajánlt összeget meg­állapítani s annak megfizetésére Juhász Miklóst kötelezni kellett. Az ítélet kihirdettetvén, ellene Puskás Lajos lelkész az egyház nevében fölebbezést jelentett be. 9. Felvétetett özv.t Csepy Zsigrnondné pozsonyi lakos fölebbe­zése a lak-szakállas-szilasi egyesült ev. ref. egyház presbyteriumá­nak 189ö. évi aug. 20-án 4. sz. alatt kelt határozata ellen. - r, Végzés: Mielőtt az egyházmegyei közigazgatási biróság a je­len ügyben érdemileg határozna, a felfolyamodást a fe­lebbezett ; határozattal együtt, a lak-szakállas-szilasi egy­háznak jelentéstétel végett kiadja. A jelentésnek a, fel fo­lyamodás következő állításaira vonatkozólag kell különösen a tényállást megjelölni: Val ó-e az, hogy az egyház folya­modóra, mióta Pozsonyba tette át lakását, egyházi adót ki nem vetett, sem őt arról, hogy egyházi adóval rova­tott meg, soha nem értésitelte és igy módjában sem állott az.egyházi adókivetés ellen, — a mennyiben az reá nézve sérelmes volt — jogorvoslattal élni? Való-e az, hogy az egyház, a neheztelt határozattal kirán a megelőző évekre is visszamenőleg folyamodóra adót kivetni? Egyez-e a tényállással folyamodó azon előadása, hogy a községi ille­tőséget Pozsonyban megszerezvén, — lak-szakállasi * illetőségét elvesztette, s hogy annak folytán иду világi, mint egyházi adóját már hosszabb idő óta Pozsonyban fizeti? • A folyamodás egyéb részleteire is kiterjedő s lehe­tőleg okmányokkal támogatott jelentését, az egyház az esperesi hivatalhoz mielőbb terjessze be.

Next

/
Thumbnails
Contents