A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1896. június
- 43 ben az ekeli egyház közgyűlésének 17/1896 sz. alatt hozott határozatát — a reá kivetett egyházi adó tekintetében kifogásolja. Miután Závory Elek eló'adó indokolt előterjesztéséből és az ügyhöz mellékelt s behatóan át vizsgált okmányokból minden kétséget kizárólag kitűnik, hogy az ekeli ev. ref. egyház elöljárósága az adórendszer megállapításánál az egyházi közigazgatási bíróság határozatának minden tekintetben eleget tett, az adókivetési kulcsot a I. K. L. alatt csatolt okmányok szerint a Zs. törvény 247 §-nak megfelelőleg az egyházközség nyomasztó helyzetével indokoltan állapította meg: az egyházközség elöljáróságának az adókulcs megállapítása és az adókivetés tekintetében tett — Szentmiklósy Dezső ur által azonban kifogásolt — intézkedése megeró'sitetni határoztatott. Ugyanazért az ezen alapon Szentmiklósy Dezsó' úrra kivetett s általa panaszolt, majd felebbezésileg is kifogásolt adó, sem jogtalannak sem méltánytalannak tekintethető nem levén, felebbezésével elutasitandónak találtatott. Miről az egyházközség elöljárósága, nemkülönben a felebbező ur értesittetni rendeltetik. 18. Závory Elek előadó beterjeszti Domán János d.-radványi egyháztag adóhátralékára vonatkozó véleményes jelentését azon szóbeli módosítással, miszerint Domáu János ur a közgyűlés folyama alatt ígéretet tett, hogy adóhátralékát megfizetendi. Ezen szóbeli jelentés alapján az ügyiratok azzal adatnak vissza az esperesi hivatalnak, hogy az ügyet Domán János úrral saját hatáskörében barátságos uton elintézni igyekezzék. 19. Pethes Endre lelkészi tanácsbiró, mint kiküldött előadó, véleményes jelentése kapcsában előterjeszti, Biró Dániel és társai D. Szerdahelyi lakosoknak panaszát a hodosi ev. ref. egyház adókivetési kulcsának reájok történt méltatlan alkalmazása iránt. A vizsgálattal megbízott küldöttség javaslata elfogadtatván kimondja közgyűlés : miszerint a hodosi anya egyháznak nem áll jogában a hozzá tartozó fiókegyházak hívei terhére — az egyenlő mérték mellőzésével — liázbéradó után eszközölni az adókivetést, minthogy saját ke-