A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1896. június

— 23 súly és befolyás hajlította a sziveket Nagyméltóságodhoz, melylyel egyházi közügyeink körül kifejtett nagybecsű tevékenysége folytán, példája vonz és hódit, hogy »el ne hagyjuk a gyülekezetet, miként szokásuk némelyeknek,« hanem másnemű világi foglalkozásaink között is keressünk és találjunk idó't és alkalmat, áldozni a vallási és iskolai ügyek oltárán; vonz és hódit példája, mert arról gyó'z meg, hogy az egyházi szolgálat a legelőkelőbbnek sem derogálhat, ellenkezőleg, a legjobbak érdeklődésére, emes becsvágyára érdemes. Nagyméltóságod eddigi kiváló egyházi szereplése, mint zsinati, konventi képviselőé és főiskolai gondnoké, már eddig is teljes méltánylásunkat vivta ki; azzal pedig, hogy egyházmegyénk gondnoki állását, most, országos gondjai közt is, elfoglalni kegyeskedett, — egyenesen hálára kötelez bennünket, mint oly gondviselésszerű hitsorsosunk iránt, kinek ez újabbi hajlandósága csak arra mutat, hogy Nagyméltóságod a milyen jó hazafi, ép olyan jó keresztyén is, a ki hazája mellett egyházát is szereti, ennek jólétét óhajtja, nemcsak, de azért minden kínálkozó alkalommal és helyen munkálkodni is kész és fáradozásai jutalmát egyháza felvirágozásában találja. Valóban nehéz volna, nem is lehet más indokot felvenni ; mert a gondnoki állás Nagyméltóságod diszes és fényes nevét díszesebbé, fényesebbé alig teheti, világ szerinti jutalmat pedig éppen nem adhat . . . Nagym. gondnok ur ! Aranyunk és ezüstünk nincsen, hanem, a mink van, a mi telik tőlünk, erkölcsi jutalmat szívesen adunk: megajándékozzuk őszinte vonzalmunk jeléül bizalmunkkal. Isten éltesse, áldja meg Nagyméltóságodat! * * * Nagytiszteletü esperes ur ! Mélyen tisztelt Uram ! Öröm s bizalom őszinte nyilvánításával üdvözlöm Nagytiszteletüségedet is egyházmegyénk közönsége s a magam nevében is, esperesi hivatalába való ünnepélyes beiktatása alkalmából, kérve Istent, adjon az ő szolgájának mind erőt, mind kedvet a terhes munka végzésére ! Szolgának neveztem Önt nt. uram, mert a ki az Ur örökségében munkálkodik, miként neveztethetnék illőbben ? ! Hiszen Jézus Urunk önmagáról is azt mondotta: »En ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál.« »Az embernek fia nem jött, hogy szolgáljanak