A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1895. július

12 dát mutatnak; a társalgásban keresztyén tisztességet tanúsí­tanak, lelkészükkel, a gyülekezet tagjaival jó egyétértésben élnek s általában dicsérettel emlékezhetem róluk. Egyébiránt müködésök eredményét s haladásukat, az iskolák tüzetes meg­vizsgálása és osztályozására hivatott körlelkészek, az egyház­megyei tanügyi bizottsági ülés utján, a jelen közgyűlésre rész­letesen terjesztik elő. IV. Valláserkölcsi élet nyilatkozatai. a) Alapítványok : Magyar-Soókon Tek. Vittenberger Kornél ur a vágmentesitő társulat pénztárnoka, ág. hitv. tarnoczi la­kos a m.-sooki szegények javára abból az alkalomból, hogy őt az egyház tiszteletbeli presbyterré megválasztotta, örökös ala­pítványt 25 irtot tett, mely alkalommal letette alapját az árva és szegény alapnak. fí.-Komáromban Nagyvasváry Sándor által 500 frt azon rendelkezéssel, hogy ennek évi kamatai egyh. adó czimén szá­moltassanak el, továbbá főt. és mólt. Püspök ur évi 200 írt alapítványa fizettetett be. Összesen 725 frt. b) Isten dicsőségére befolyt: Alistál 10 frt, p. p. 21 frt. Ap.-Szakállas 1st. dics. 26 frt, pers. p. 52 frt. Aranyos 1st. dics. semmi, pers. p. 6 frt 07 kr. Bátorkeszin 1st. dics. 162 frt, pers. p. 1 frt. Bucson 1st. dics. 101 frt 50 kr, pers. p. 9 frt 1 kr. Deákin 1st. dics. 85 frt 30 kr, pora. p. 4 frt 76 kr. Csicsón 1st. dics. 6 frt, pers. p. 9 frt 63 kr. D.-Bálvány 1st. dics. 9 frt 81 és fél kr, p. p. 5 frt 18 kr. Farkasd 1st. dics. 140 frt, p. p. 1 frt 65 kr. Hetény 1st. dics. 85 frt, p. p. 19 frt. Kis-Újfalu 1st. dics. 18 frt 32, p. p. 1 frt 48 kr. K.-Szt.­Beter 1st. dics. 75 frt 80 kr, p. p. 3 frt. Magyar-Sook 1st, dics. 79 frt, p. p. 29 frt 20 kr. Marczelháza 1st. dics. 83 frt 78 kr. p. p. 3 frt. N.-Keszi 1st. dics. 50 frt, p. p. 6 frt Nagy­Megger 1st. dics. 5 frt, p.p. 14 frt 60 kr. Izsap 1st. dics. 1 frt, p. p. 3 frt 96 kr. O-Ggalla 1st. dics. 8 frt, p. p. 23 frt. Padány 1st. dics. Brukáci Ferencz és neje Audicz Jusztina b.-pesti lakosok egy 30 frtnyi értékű bársony urasz­tali teritőt, p. p' 32 frt 90 kr. В.-Komárom 1st, dics. 13 frt, p. p. 274 frt 64 kr. Izsa 1st. dics. 12 frt, p. p. 28 frt 65 kr. Zsi­gárd 1st. dics. 170 írt, p. p. 36 frt. Madar 1st. dics. 83 frt, p.p.

Next

/
Thumbnails
Contents