A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1895. július

Nagytiszteletü és tekintetes e. megyei Közgyűlés! A mult év, ugy édes nemzetünk, mint imádott vallásunk egén a derű ós borulat jeleneteit tárta fel előttünk. Küzdelem — erős küzdelem ideje volt az, melyet a szabadelvüség ós reactio szinte ólethalálra vivtak egymással ; mig végre győzött az első s négy törvényjavaslat, annyi kinos vajúdás után, О felsége által szentesit ve, az ország törvényei közé lőn igtatva. A hátra levő két javaslat felett még a bizonytalanság fellege borong; de reméljük, hogy a szabadelvű kormánynak sikerülend még ezeket is törvényerőre emelni. A római kath. fő- és közrendű papok teljes erővel munkáltak ezeknek diadalrajutása ellen; az ágost. hitv. lelkésztestvóreink, egy bátor és szabadelvű kormányférfiu kivételével — a kulisszák mögött hallgatagon lestek az események fejlósót — s csupán mi, csak mi református lelkészek, a szabadelvüség zászlójával kezünkben, mentünk bele a harczba, — mondván a koszorús költővel: „Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élnünk, halnunk keli." Nekünk csak egy hazánk van, melyben a szabadelvüség légköre életelemünk. S valóban, — minden önaltatás és dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy mi szegény református papok a szabad eszmékhez való hű ragaszkodásunk által segitettük diadalra juttatni ezen 4 javaslatot. S hogy mily következése lesz ezeknek lelkészkedósünkre nézve erkölcsileg: ezt ma még megmondani nem lehet; hanem az az egy bizonyos, hogy a tekintetben, hogy az uj törvény keretébe beilleszthessük magunkat s hiveinket magunk körül megtarthassuk, az evangelisálás és cura-pasztoralis minden ágának felhasználása és folyton gyakorlása lesznek és lehetnek az e magasztos czólra vezető eszközök. És mi lesz ez önfeláldozó magunktartásáért az anyagi kárpótlás? E kérdésre csakis az államkormány lelkes férfiai és a