A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1893. augusztus

maradhasson 93,405 frt volt a szép áldozat, melyet a tan­ügynek meghozott. Óhajtom, hogy az áldozat meghozza üd­vös gyümölcseit s a dunántuli kerület főiskolája legyen ha­zánkban egy fényes zászló, melyen a szellem diadala arany betűkkel ragyogjon századokig, ezredekig ! Iskoláról levén szó, újból ós újból fel kell jajdulnom a praeparandia hiánya miatt. Egyházmegyénk évről-évre sür­gölte a kerületre tett fölterjesztésében a képezdének felállí­tását, több egyházmegye szintén érezvén ennek szükségességót, csatlakozott egyházmegyénkhez s hangosan követelte, hogy az minél hamarabb állíttassák fel. A kerület egy testületet mégis bizott, hogy a zsinat alkalmával tegyen meg mindent a ministerium körül, hogy egy állami praeparandia tótessék át hazánk valamely vidékéről Pápára, de semmi eredmény ! Azon­ban nekünk nem használ, nem kell állami kópezde, hol a tanítójelöltek a vallásban, énekben kellő oktatást nem nyernek­Ezt szomorúan tapasztaljuk az állami képezdóből kikerült tanítóink körül. Most hát újból ós újból emeljük fel követelő szavainkat ós minthogy a régi alapítványok leginkább az egy­ház és iskola czóljából tétettek vallásosan buzgó őseink által; minthogy az ujabb alapítványok közül is igen sok tüzetesen a praeparandiára szól; minthogy ezelőtt évekkel történt gyűj­tések alkalmával az egyházak, e. megyék kizárólag a praepa­randiára áldoztak : jogosan kívánhatjuk, hogy állittassék fel minden késedelem nélkül ós azonnal a praeparandia. E köve­telésre mondja talán — és nem minden alap nélkül — a ke­rület, hogy ebből egy czól ós törvény kellékeinek megfelelő képezde fel nem állitathatik s fentartása annál kevésbbé le­hető. Tehát adjunk át néhány tanszéket a gymnasiumból, az államnak ! Ezt annyival inkább tehetjük, — sőt ten­nünk kell — mert az eddig féltett kincsünk: az auto­nómia „már csak névben él s többé nincs jelen 1 1 ; mert az állam ad tantervet, — az állam revideálja a tanköny­veket, — felekezeti felügyelőnk mellett és fölött az ál­lami felügyelő őrködik, — érettségi vizsgáinkon homo regius ül, — az állam szabja meg tanáraink számát sat. sat. Szóval: az állam parancsol ; fizessen tehát, a ki parancsol ! Ugy is csak

Next

/
Thumbnails
Contents