A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1889. május
— 2G — jelenig minden kamat nélkül hever, legalább részünkre nem gyümölcsözik ; ez összegből egyházmegyénk részére csak 365 írt 55 kr. szükségeltetik, a fent maradt rész 146 frt 45 kr. valamely folyamodó egyház részére kiadható leszen, az illető kötelezvények kiállítása mellett. Végül hogy pedig miért kellett nemcsak a régi, de az új jogalap befizetését is elfogadnunk — annak indoka a mult évi kerületi gyűlés jegyzőkönyvének 193. pontjában világosan igazolva van. Moly jelentésem után kiváló tisztelettel vagyok R. Komáromban 1889. máj. 14-én a nagytiszt, egyházmegyei közgyűlésnek alázatos szolgája Pel/ies Endre in. k. egyhm. számvevő. Ezen jelentésben a számvevőség részéről előterjesztett azon javaslatot, hogy a tanári kötelezettség czimén kimutatott összegek a kezelés egyszerüsitése és czélszerüsitésc szempontjából a főiskolai pénztárba köveztessenek el, az egyházmegyei közgyűlés is elfogadja s egyúttal a főiskola gazdasági tanácsát felkérni határozta, hogy a számvevői jelentésbon ilyenekül megjelelt tőkéket 6"' 0 kamatozásnak megfelelő kezelésre fogadja el akként, hogy ennek évi esedékes kamatai a komáiromi egyházmegye terhére lélekszám arányában megállapított és kirovott 986 frt 75 kr tanári kötelezettség cziméni járulékból levonassék illetve abba betudassék. A mi azonban az egyházmegyei közpénztár folyó pénzkészlete és a behajtott vagy visszafizetett tőkék jövőbeni mi módoni gyümölcsöztetéséro nézve,— szemben a takarékpénztárak által 4—4'/., "/ 0 százalékkal való kamatoztatásának — előterjesztett számvevői indítványt illeti, tekintettel arra, hogy az egyházmegyei közpénztár követeléseinek rendezése épen folyamatban van, s tekintve, hogy a rendezés eredményéről beérkezendő jelentés majd az egyházm. pénztár állását is fel fogja annak idején tüntetni, ez