A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1886. május
- i 9 — ségét ilyen biztosító intézet felállításának, a mi pedig a lelkészi nyugdij intézet felállitását illeti: egy ily intézetnek tervezett alapszabályok szerinti felállitását, egyházmegyénk lelkészei különbség nélkül magokra vészt hozónak ismerik; s ha nyugdíjról lehet szó ezt a jelenleg létező káplán rendszerben találják, melyhez ragaszkodni meg nem szűnnek. Végre a mi a tervezett lelkész-özvegyi gyámolda felállitását illeti ennek — tekintve a kerületi már segélyező, tekintve mintegy húszezer forinttal biró egyh. megyei gyámoldánkat — felállitását határozottan ellenzi, ellenzi pedig azért, mert vállaink ujabb teher viselését el nem birják, hogy pedig egyházmegyei gyámoldai tőkéink, mint gondatlan vagyon a tervezett gyámoldába valamikor beolvasztassanak, ez ellen protestálunk; mert e szándék nem más mint a magán vagyon ellen intézni szándékolt merénylet, erőszak, mely ellen küzdeni a végsőre is elhatározta magát e. megyénk, szóval a három szakaszban szerkesztett alapszabály tervezeteket egyházmegyénk határozottan elvetendőknek nyilvánitja. 8. Olvastatott Somogyi Antal és Szabó Zsigmond lelkész társaknak — mint esperesileg megbízottaknak véleményes jelentése, melyet az 1885. ker. gyűlés 97. pontja alatt foglalt lelkészi minősítésre vonatkozólag terjesztenek be. Véleményezés, illetőleg javaslat nem találkozván -— csak pár pontjában — az e. megyei gyűlés helyeslésével, mely pár pont a jelenleg fenálló leik. minősítési szabályzatban különben is feltalálható, ugyanazért e. megyénk a most fenálló minősítésnek továbbra is fentartása mellett nyilatkozik. 9. Olvastatott az e. megyei központi leik. értekezlet alább egész terjedelmében közölt j.könyve, melynek 6-ik pontjában foglaltakra nézve az e. megyei gyűlés azon figyelmeztetéssel fordul a fiók körökhöz s lelkészi értekezletekhez, hogy az e. kerületek zöldasztalára tartozó ügyek tárgyalásától jövőben tartózkodjanak. 2*