A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1883. szeptember
33 hiányzott gyülekezeteik tagjait korlátolt észjárás s szűkkeblűség szülte tévelygésükből józanabb felfogásra téríteni. Ugyanazért Veres Ede e. m. tanácsbiró ur elnöklete alatt, Kiss Béla madari lelkész, Fülöp László e. m. tanácsbiró s Tóth Benő e. m. aljegyző urak, nevezett egyházakban küldöttségileg megjelenni — és pedig mielőbb — azon utasítással kéretnek fel, miszerint a küldöttség a domestikához járulni vonakodók adókönyvei alapján kivetést eszközöljön; nem különben számitsa tel minden egyháznál a deputationalis költségeket, s e kivetést, illetve felszámítást jelentésével együtt további intézkedés végett az esperesi hivatalhoz beterjessze. Egyszersmind esperes ur felkéretik, hogy sikeres eljárás eszközölhetése végett, — azon szolgabirákat — kiknek hatáskörébe nevezett egyházak tartoznak, — hivatalosan keresse meg a szükséges adókönyvnek alantas közegei által a küldöttség rendelkezése alá bocsátására. S3. A mult őszi közgyűlésen meg nem jelent Csorba Farkas n. keszii, Kovács József, k. ujfalusi lelkész uraknak igazoló leveleik felmutattatván. Tudomásul vétetnek, s egyúttal a magukat ugyan ez okon nem igazolt lelkész uraknak igazolása az őszi gyűlésre okvetlen elváratik. 24% A tavaszi ker. gyűlés j. k. 39-d. d. pontja az esperest az újonnan belépő tanitók beesketésére felhivja. Tudomásul szolgál. 23. Nagytisz. Péntek Mihály e. m. pénztárnok ur jelenti, miszerint az országos közalapra kezeihez ez ideig mintegy 1300 frt érkezett, mely összeget ő a magy. földhitelintézethez be is küldte. Jelentése tudomásul vétetik. 26. E. m. pénztárnok jeleni, hogy némely egyházak, u. m. Hetény, Deáki, Kamocsa, O-Gyalla, az e. kerületi s főiskolai pénztárt illetőleg hátralékban vannak. Nevezett egyházak felhivatnak kötelezettségeiknek még a tavaszi kerületi gyűlést megelőzőleg eleget tenni. O-Gyalla, a tévesen felvett katonák kihagyásával, uj nép5*