A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1882. március, 1882. április, 1882. június
24 biztzsilása lehetővé télessék, — saját megfontolása, mint szakértők véleményezése alapján is. — megbízza és felhívja pénztárnokot, hogy a takarékpénztár által betáblázott 1300 frt összeget — mihelyest a pénztár azon helyzetben lesz - azonnal fizesse le, — de szigorú felelősség mellett — egyidejűleg az áttáblázást, és igy mind a két összeg biztosítását azonnal munkálatba is vegye. Puzlér Mihály pedig ujabbi 100 frt kölcsön kérésévei elutasittatik, — s egyszersmind a kamatok pontos fizetése, s a meghatározott részletek törlesztése komoly figyelmébe ajánllatik. 12. Bejelentetett. — mely szerint zsigárdi lelkész néhai Csik Péter kartársunk ez ideig alaptőkéi tartozásából mit sem fizetett a gyámoldai pénztárba. Zsigárdi lelkésznö özv. Csik Péterné értesíttetik, hogy ha a 150 frl alaptőkét — esedékes járulékaival együtt befizeti — özvegyi joga a gyámoldához fenhagyatik. — ellenkező esetben az özvegyi díjazáshoz, minden jogát és igényét elveszti, s ennek tudtára adásával a gyámoldai elnökség tiszteletlel felhivatik. 13. A jövő választmányi gyűlés helyéül — szives meghívás folytán Aranyos, idejeül. — január hó utolsó hete tűzetik ki. Tudomásul. 14. Egyéb tárgy szőnyegen nem levén — gvámoidai elnök a választmányi ülést bezárta. Jegyzelle : Pethes Endre т. k. választmányi jegyző. Helyeselve tudomásul szolgál. Olvastatott nt. Péntek Mihály nagylanyi lelkész s egyházmegyei tanácsbiró urnák az ehm. pénztárnokságról lemondást tartalmazó levele. Sajnálattal értesült a közgyűlés e lemondási szándék felöl s felkéretett nevezett pénztárnok ur a további hivatalos működésre, ki is a közbizalom nyilvánulásának engedve megígérte, hogy hivatalát tovább folytatandja. •#ö. A nagymegyeri egyház lelkésze és gondnokai az egyház adósságai behajtása eszközlését kérik. Ilv esetekben esperes ur keresendő meg, ki tudva a teendőket. határozott utasítást adand. 41, Az ekeli egyház engedélyt kér, hogy újonnan építendő iskolája s tanitóilaka építésére 1500 frt kölcsönt vehessen fel az egyház birtokára