A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július
Jegyzőkönyv
24 ig tanitók is, csak Ipolybélen, Vámosmikolán nem, mert itt nincs ifjúság, ngyanezt jelenti Nagymaros is. Rétság gyérszámu ifjúsága diaspórában él, istentiszteletek után szokott velük foglalkozni a lelkész. Balassagyarmaton, Ipolyságon, Salgótarjánban az SDG kollégiumokban gyűjtötték össze őket. Losoncnak is nagyon ajánljuk ezt. Füleken a s. lelkész ügyesen toborozta össze az ifjúságot: vegyeskart létesített 30 taggal, összejöveteleik áhítattal végződtek. Egy kis ismeretet, vagy egyes problémákat fpltáró előadásokat ne sajnáljunk tőlük. Salgótarjánban megalakult a RKIE, de a központhoz nem csatlakozott. Ifjúsági munkánk előhaladását nagyban gátolja, hogy nem rendelkezünk megfelelő helyiséggel, mint Balassagyarmat és Perőcsény, a többi gyülekezetek az iskolákban tartották összejöveteleiket, kivéve Pilismarót, (Ref. Olv. Kör.), Füleket (Leventeotthon), Ipolyságot (Gimn.) Salgótarjánt (Templom). Nagy lépést jelent ifjuságunk gondozásában a leventeintézmény keretein belül is lehetővé tett működésűnk. Jólesik a jelentésekből kiolvasni, hogy lelkipásztoraink és segédlelkészeink megtartották a leventék és^középiskolások csendesnapjait (kivéve Dömöst és Pilisma rótot), melyek néhány helyen Urvacsőraosztással fejeződtek be. (Fülek Szokolya.) Több helyen rendszeres és komoly munka folyik, nagy általánosságban pedig csak a látszatot mutatják. A szokolyai KIE is életjelt adott magáról, reméljük egy kis impulzussal több eredményt ér el. Ifjuságunk az egyházi életbe és munkába való bekapcsolódására rendeztünk, mint már szó volt róla, két kiskori konferenciát, egyiket a földmives ifjúság számára Szokolyán, a másikat középiskolás ifjaink részére Balassagyarmaton. Mindkettő nagy látogatottságnak örvendett. A konferenciák hatásai a lelki élet, a templombajárás terén jelentkeztek, mint ezt több gyülekezet örömmel jegyzi meg. Az ifjúsági munka örvendetes eseményeként örökíthetjük meg azt, hogy ifjaink szeretettel fordultak sebesült magyar véreink, fronton harcoló bajtársaink és itthonmaradottjaink felé. Előadásokat tartottak, bevételeikből dohányt küldtek, vagy szeretetcsomagot a frontra, fát, szecskát vágtak, szántottak, az itthonmaradottak dolgában segédkeztek. (Pilismarót, Perőcsény, Szokolya). A füleki ifjúság pedig Losoncon és Salgótarjánban járt. Vallásos estét tartott az építendő füleki templom javára. íme ifjúsági munkánk árnyoldalai mellett fényességek is sugárzottak elő, bár a fény nőttön nőne!