A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

Jegyzőkönyv

91 szonylatban mégis sokat jelent s arra indít, hogy állapodjunk meg an­nál a határkőnél imádságos, hálás lélekkel. Egyházmegyénk nagyérdemű gondnoka, szeretett elnöktársam : Dr. Fodor Vilmos úr ez évben tölti be gondnoki működésének 20. esztendejét. Mindnyájan tudjuk, hogy egyházmegyei gondnok urunknak egyházi szolgálata nem reprezentálás­ban s a gyűléseken való elnöklésben merül ki, hanem ott látjuk őt mindenütt és ott érezzük segítőkészségét, szivének a mi szivünkkel való összedobbanását, ahol a közös egyházi érdek, az egyházépitő munka, az egyháztársadalmi megmozdulás, vagy a közös baj, gond és szomo­rúság egybegyöjt bennünket. Az évi egyházlátogatásokon állandóan részt vesz s nagy odaadással és hozzáértéssel segit az egyházi ügyigazgatás megvizsgálásában. Az Úr szőllőjében vele együtt munkálkodó szolga­társai sokszor megtapasztalhatták baráti szivének melegét. Húsz év nagy idő, ebben a díszes állásban, egyházkerületünkben б a legrégebben működő egyházmegyei gondnok. A jó Isten tartsa meg őt még sokáig, egyházmegyénk javára, szeretteinek, barátainak és tisztelőinek őszinte igaz örömére! A halál az elmúlt évben sem kerülte el egyházmegyénket Gegus Dániel világi tanácsbiránk 1942. nov. 11-én elhunyt. Temetése novem­ber 13-án volt Budapesten, melyen az egyházmegye részéről Dr. Dános Tivadar egyházmegyei ügyész ur és én jelentünk meg ravatalára koszo­rút helyeztünk. A megboldogult több, mint két évtizeden át töltött be egyházmegyénkben tanácsbirói tisztet. Pilismároton született az ottani paróchián. Ezért is ragaszkodott ugy hozzánk és ezért érezte magát min­dig olyan jól közöttünk. Éles eszű, költői lelkületü, derűs kedélyű em­ber és melegszívű jóbarát volt. Vallásos összejöveteleinken gyakran szere­pelt értékes előadásokkal. Sokat vesztettünk benne. Emlékét örökítsük meg jegyzőkönyvünkben és özvegyét keressük fel részvétnyilvánitásunk­kal. Patakfalvy Domokos nagymarosi állami tanító az ottani egyháznak 34 éven át szolgáló kántora f. évi május hó 2-án meghalt. Temetése május 6-án volt Nagymaroson. Hü munkás volt az Ur szőlőjében. Ja­vaslom, hogy a gyászoló családot értesítsük a szomorúságban való ve­lük érzésünkről. Gegus Dániel elhunytával megüresedett világi tánácsbirói állásra méltóztassék a szavazást elrendelni olyképpen, hogy a szavazatok f. évi aug. 31-ig legyenek beküldendők az esperesi hivatalba. A szavazatbontó

Next

/
Thumbnails
Contents