A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július
20. Nyirő Károly egyhm. tanügyi elnök előterjesztette az Egyet. Konvent tankönyvi bizottsága 1941 évi február hó 17-én tartott ülésének 9. sz. határozatát. Debrecen sz. kir. város és a tiszántúli református egyházkerület könyvnyomdavállalata jelenti az egyetemes konvent 239/1940, illetőleg a tankönyvügyi bizottság 1940 évi augusztus 21-én tartott ülésén 4. sz. alatt hozott határozatára való hivatkozással, hogy a kötött tankönyvszerződésből kifolyóan készséggel és örömmel vállalkozik a történelmi és földrajzi szemléltető faliképek kiadására abban az esetben, ha a fali képek kötelező beszerzése az iskolafenntartó egyházak részére legalább is egy-egy példányban elrendeltetik, mert a faliképek előállítási költsége a mai viszonyok között nem mondható csekélynek. Egyben javasolja, hogy a földrajzi szemléltető faliképek kiadását egy későbbi időpontban rendelje el a bizottság, mert az országhatárok bizonytalansága miatt földrajzi szemléltető faliképek kiadása véleménye szerint nem volna időszerű. Erre hozta többek között a következő határozatot a tankönyvügyi bizottság; A tankönyvügyi bizottság felkéri az egyházkerületek elnökségét, méltóztassék a történelmi és földrajzi szemléltető fali képeknek kötelező beszerzésére vonatkozóan állást foglalni és elhatározásukról az egyetemes konvent elnökségét értesíteni. Egyházkerületünk tőtiszteletű püspöke 768—1941. szám alatt ezt a határozatot azzal'a kéréssel küldölte meg az egyházmegyéknek, hogy a történelmi és földrajzi szemléltető fali képeknek kötelező beszereztetésére vonatkozóan az egyházmegyei közgyűlés hozzon határozatot és ezt a határozatot az egyházkerületi közgyűlésre terjessze fel. Ezzel kapcsolatban az egyházmegyei tanügyi bizottság megjegyzi, hogy az egyházmegye több iskolájában vannak történelmi fali képek. Nem látja indokoltnak, ha ugyanazok az események és történelmi személyek ábrázoltatnak a kiadatni kivánt történelmi faliképeken, amely események és személyek az iskolai faliképeken már szerepelnek, hogy azoknak újra megszerzésére az iskolát fenntartó egyházak köteleztessenek. Ezek a történelmi és földrajzi faliképek a tanulás eredményessége szempontjából szinte nélkülözhetetlenek és nagyon kívánatos, hogy egyházmegyénk minden isko68