A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július

4 polgári leányiskola, 2 polgári fiu és leányiskola, 1 téli gazda­sági iskola, 3 ált. ismétlő iskola, 1 siketnéma intézet, 4 ev., 13 rkat., 6 áll., 6 társulati elemi iskola, végül 4 iparos és kereske­delmi tanonciskola. Ezenkívül öt elemi iskolában a mult évben nem volt ref. növendék. A heti órák száma: 103. Salgótarján óra­számait a más, nálam levő hiteles adatok szerint helyesbítettem. Az б kimutatásuk szerint az összesített órarend összege 32, holott csak 27. Két helyen szerepeltették az acélgyári társulati iskolát, az áll. gimnáziumot és felsőkereskedelmi iskolát, kihagyták а II. és III. körzeti áll. ismétlő iskolát. így helyesbítve az egyik, a rendes lelkész óraszáma volt 9, a segédlelkészé 18. Ez a két iskolának két helyen való szerepeltetése abban találja elfogadható magyará­zatát, hogy Szabó Dezső lelkipásztor eltávozása után Lévay Pál tanított azokban is. Viszont érthetetlen az, hogy az egyik törzs­könyvi lapon ugyanannál az intézetnél óraszámul heti 3, másiknál heti 4 óraszám van feltüntetve. A hitoktatás 39 intézetnél az intézetben történt, 13 esetben másutt. A konveti tantervet és énektanitási tervet ismeri és követi 6, nem követte 2. Ezek közül az egyik azzal indokolja, hogy jö­vőre tér át a konventi tantervre, a másik az eltérést attól azzal in­dokolja meg, hogy a tanterv keresztülvitele a szórványokban lehe­tetlen. A jelentések szerint van tanmenete 7, nincs 1 vallásoktató­nak. Haladási naplót vezet 7, nem vezet 1. A konvent által elren­delt könyveket használja 7, nem 1. Mindenütt a vallásóra éneklés­sel és imádsággal kezdődik és zárul, az éneket mindenütt maga a hitoktató tanítja. Minden intézetnél imádsággal kezdődik és végző­dik a tanítás. Nem használnak sehol sem olyan imádságokat, melyek­kel bennünket sértenének. Minden vallásórán rendszeres bibliaol­vasás van. A vallásórákat egyházi részről látogatták 6, nem láto­gatták két hitoktatónál. A növendékek mindenütt részt vesznek a gyülekezeti istentiszteleten. Ifjúsági istentiszteletet tart 6 hitoktató, nem tart 2. Vasárnapi iskoia 4 helyen van. A csendes napokat 1 kivételével (Rétság) mindenütt megtartották. Ahol ref. tanárok van­nak alkalmazva, azok a tanulókkal együtt résztvesznek azokon az ünnepélyeken, amelyek a gyülekezetben tartattak. Jótékonyság gya­korlását 6 hitoktató jelent, ellentétben ezzel a tényleges összegről 59

Next

/
Thumbnails
Contents