A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július

gából semmit sem vettek át. Ez nem az igazgató-tanitó hibája, mert a hittant a segédlelkészek tanították. Februártól a segédlelkészek változtak. Vagy engedje át a lelkész a tanítónak a hittan tanítását is, vagy ha maga a lelkész akarja tanítani, akkor tanitson is. Szám­tan; Mind a három osztály a megtanulható fokot elérte. Többet felmutatni számtanból nem lehet. Olvasás. Mind a három osztály­ban elsőrendű. Beszéd- és éríelenigyakorlat ügyes vezetőre vall, kár, hogy nem tudja leszoktatni a gyerekeket a súgásról. Földrajz Történet. Biztosan mozognak, gondolataikat a tanultakról önálló mondatokban fejezik ki. Természettan. Villanyról nagyon ügyes fe­leletet adtak. Énekelni nagyon szépen tudnak. Földrajz-füzeteik sok ügyességről tanúskodnak. A hiányzó térképeket a tanitó a gyerme­kekkel rajzoltakkal pótoltatja, melyek nagyon szépek. "öámosmikola. Tanitó : Csintalan Aladár. Látogatáskor helyet­tese: Illés József perőcsényí segédlelkész. Jelen volt 5 fiú és 6 leány. Összesen 11. Hittan. 1 —VI. átlagos tudásnak birtokában van­nak. Számtan. Ellenére a rengeteg tanitócserélődésnek, tanítás szü­netelésnek, jó volt. Olvasás. Két nemrég tanyáról érkezettek kivé­telével jól olvastak. Történelem. Földrajz. Term, rajz-ból jó ered­mény volt. * * * Az iskolalátogatást a körtanitó urakkal végeztem, még pedig Nógrádverőce, Diósjenő, Perőcsény egyházak iskoláit Cseh Péter igazgató tanitó ur, Ipolypásztó, Vámosmikola, Ipolybél egyházak iskoláit Törzsök Gábor igazgató tanitó ur, Szokolya, Dömös, Pi­lismarót egyházak iskoláit Csele József tanitó ur társaságában, Lo­soncon magam voltam. Kérve jelentésem szives tudomásulvételét, vagyok a Nagytisz­teletű és tekintetes egyházmegyei Közgyűlésnek alázatos szolgája Nyirő Károly sk. tanügyi bizottsági elnök. „ Egyházmegyei közgyűlés a református elemi isko­láinkról szóló 1940 41 évi tanügyi jelentést tudomásul veszi. A lelkiismeretes tanítói karnak eredményes, jó mun­kájáért köszönetet mond. A jelentésben foglaltakat az egyházközségek iskola­47

Next

/
Thumbnails
Contents