A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július
d.) Hollósy Géza balassagyarmati presbyter végrendeletével házát és nyomdáját teljes felszerelésével és ktinnlévőségeivel a balassagyarmati egyháznak adományozta. Ez az adomány, bár átmeneti terheket jelent, rövidesen az egyház nagy erőforrása lesz majd. Egyházmegyei közgyűlés Hollósy Géza kegyes adományát jóleső érzéssel veszi tudomásul, emlékét jegyzőkönyvének lapjain megörökíti, jócselekedetét pedig módos egyháztagjaink gondoskodó szeretete és hithüsége elé követendő példaként odaállítja. e) Szíits István berhidai és Szabó Dezső salgótarjáni lelkipásztorok felettes egyházi hatóságaik jóváhagyásával állásukat felcserélték. Szüts István az új salgótarjáni lelkipásztor el is foglalta helyét egyházmegyénk e szép és nagy reményekre jogosító gyülekezetében. Egyházmegyei közgyűlés örömmel veszi tudomásul a cserét. A salgótarjáni egyház és szórványai nagyon lelkiismeretes és komoly pásztori szolgálatot igénylő munkájába ezzel a valóban megfelelő munkás állíttatott be. Szüts István munkásságát az egyházmegye szerető figyelemmel kiséri, életére Isten áldását kéri és őt az E. T. I. t.-c. 112. §. j. pontjában gyökerező jogánál fogva salgótarjáni lelkészi állásában véglegesen megerősíti. f) A losonci egyházban Sörös Béla püspök, lelkész halálával megüresedett első lelkészi állásra Kövy Árpád addigi losonci II. lelkész, Kövy Árpád megüresedett losonci második lelkészi állására pedig Böszörményi László losonci h. lelkész választatott meg. Mindkét választás egyhangú meghívással történt s mindkét lelkipásztor már el is foglalta állását. Egyházmegyei közgyűlés örömmel és szeretettel köszönti a losonci új lelkipásztorokat, mint ennek a szép multu, lelkiekben és anyagiakban gazdag egyháznak felelős vezetőit új megbízatásukban. Munkásságukat szeretettel figyelemmel kiséri, életükre és gyülekezetükre Isten áldását kéri,