A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július

- 33 ­Esperes a felebbezést kiadsta dr. Kakay Sándor lelkésznek és a presbitériumnak nyilatkozattételre. Presbitérium f. évi febr.26-án tartott ülésében foglalkozott a fcleboezéssel 's azt elutasítani kéri, mert a választás módját r ghatározni a válsztók joga ugyan, dc erre vonatkozólag az I.t.c. 5SÍ-a szerint szabályszerű módon a válsztóknak kell előre nyilatkozni szóban vagy Írásban kioktatás nélkül. Választók a névszerinti szavazást зет a válasttó közgyiil s előtt, зет annak meg­nyitása után nem kérték. Csak a közfelkiáltással történő válsztás folya­mán -if j. Párnán János egyhangúlag történt megválasztása után— követel­ték a névszerinti szavazási med alkalmazását, lekor azonban a már meg­kezdett választási eljárást megállítani nem lehetett. A 3zavazati jog m gállapitá3ára vonatkozó kifogás nom állja meg a helyét, mert hiszen ellenjelölt még csak nem is ajánltatoti. A lelkészi összeszáml'lás, bár a választás gyhangu volt, csak a sorrend megállapihatása ciljából tör­tént, miután a lemondott presbiterek mandátuma nem egy időben járt voj_na le. Bizalmi férfiak kijelölésére csaó névszerinti szavazás PS< tét n lett vo na szükség. Kéri a presbitérium a választás megerősítését és a feleb­bezés elutasítását. Dr.Makay Sándor f.évi március 8-án к it j lcntésé­b.n a lemondott presbiterek lemondásának okait adja elő, ami azonban a jelen vitás gyet nen érinti.Egyóbk nt a választás lefolyás t a presbi­térium jelentésével azonos módon adja elő. A választásra jogosultak összes száma 233. Esperes-elnök felhívta jelenlévő feleket, hogy a bizonyí­tásra vonatkozólag esetleges indítványaikat terjesszék elő. Felek a fölhívásra inditványt nem tettek,. Az ügy fe.lderixése céljából elnök vagy a biróság tagjai a felekhez kérdéseket nem intéztek, Esperes újbóli felhívására sem a biróság tagjai, sem a felek nem terjesztettek elő inditványt vagy kívánságot? elnöklő esperes ezekután a bizonyító eljárást befejezettnek jelentette ki, a tárgyalást berekesztette és a biróság határozatának meghozatala végett zárt ülést rendelt el. A zárt ülé3 külön tanácskozási jegyzőkönyve lepecsételt borítékban csatoltatott a peres iratokhoz. Zárt ülés után elnöklő еврегез a tárgyalást újból megnyit­ván, nyilt ülésen hirdette a következő bírósági határozatot; A drágelypalánki fef. egyházmegye rendes bírósága, mint közigazgatási biróság Gubacsi József és társai nógrádverőcei egyházta­goknak a Nógrádverőcén 1939 február 12-én megtartott presbiterválasztás ellen beadott felebbezését megvizsgálván, zárt ülésben szótöbbséggel hozott határozatával a következő ítéletet hozta: Egyházmegyei biróság a felebbezést elutasította és a pres­biter választást törvényszerűinek mondotta ki. Indokolás : Megállapittatott, hogy a f. vi febr.12-én kitűzött pres­biterválasztó közgyűlés helye, idője ;з tárgya szabályszerű módon és időben közzé lett téve. Elnöklő lelkész szabályszerűen jIrt el akkor, mikor a közfelkiáltással történ, választást rendelte el, mert a névsze­rinti szavazási mód alkalmazását kellő időben senki s m kérte. Az I.t.c, 59§.szerint а válsztásnak rendes módja a kozffelkiáltással való válsztás. A névszerinti titkos szavazás csak kiv teles méd ia a v lsztásnak, amely сзак kellő számú jelenlévő választó külön kivánalmára rendelendő el. Az egyházi törvény egyetlen egy §-a sem teszi kötelességévé a lelkipásztor­nak, hogy a választókat választás előtt jogaik miként gyakorolhatása tekintetében kioktatni köteles. Bizalmi egyének kiküldése csak a névsze­rinti szavazás alkalmazása esetén vált volna szükségessé. A határozat képesség kétségtelenül megállapítható volt, mért 233 a választók összes száma és 86 választó volt jelen a válsztó közgyűlésen. Ha nom állapítta­tott is meg egyénenként a jclenlévóknek választói jogosultsága s közöttük esetleg néhány - a választói névjegyzékben nem szereplő - egyén lett volna is jelen, ez a körülmény, mely egyébként is csak feltevés és bizo­nyítva nincsen, lcgkfvésbé sem befolyraolná v választás eredményét,mely egyhangúlag történt és a hivatalos jelöléssel szemb n ellenjavaslat vagy más ajánlat nem is hangzott cl. mindezek alapján a felebb zést el kellett utasitani és a válsztá3t törvényszerűnek kellett kijelenteni. Elnöklő esperes nyilatkozattételre szólítja fel jelenlévő feleket,hogy megnyugooznak-e vagy felebbeznek. Dr.Makay Sándor lelkipász­tor kij elentette,hogy az Ítéletben megnyugszik. Gubacsi József a kérdésre azt felelte,hogy most már úgyis minden mindegy. I.gyébkén at it let : (hir­detésén'1 jelen voltak a felek valamennyi en,amint a tárgyalás elején névszérint fel vannak sorolva. Ez a birói Ítélet -indokolásával együtt- az érdeleit felek­nek hiteles kiadmányban kikézbesitendő lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents