A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július
43. dály, hogy egyesek nem azonos lélekkel náznek azonos munkára. Nem azonos a ygülekezetek közszelleme sem, mert bármennyire dicséretes ...r a magas százalékú templomjárás, mégis még mindenhol hiányzik az er."él több munkára való nevelés. A tradíció pedig csak megcsontosodás, r. misszió azonban minden körülmények között hajlékonyságot, rugalmas.:; követel. A jövő szempontjából feltétlenül szükség van arra, hogy különösen a nagyobb gyülekezetekben egy gyülekezeti missziói mag fejlődjék, amely áthatja majd az egész közösséget. Ez a mag lehet a presbiteri, • lehet a missziói bizottság is, de feltétlenül missiói lélek hass-:, , Hiszem, hogy egyházmegyénkben ez sikerül is, mert egyrészt a gyülekezetek vezetőinek jó készsége folytán a presbitériumok már nemcsak székek, adókivető és behajtó bizottságok, hanem foglalkoznak mis ; kérdésekkel is, másrészt a missziót ma már nem nézhetjük a "hadd zék mások 5* lelkiismeretlen szempontjából. Egyházmegyénk vezetős" dig a legjobb igyekezettel támogatja a missziói munkát, aminek rgylk ékes bizonysága, hogy a missziói j aient és sohasem volt as egynlnry-' L gyűlések tárgysorozatának semas utolsó pontja, amikor már а fáradtságból eredő unalom, vagy az étkezés gondja űzte másfelé a jelen ..„• gondolatait, sem a gyűlés előtt tőr»tani szokott lelkészértekezlet к tárgya, anelyen a jelenlevők n»v у része nem tudott még jelen 1er:: , Hiszem, hogy rövidesen eljön az idő, amikor az egyházmegye pénzül jelentései a missziói jelentés után következnek, amely tény ált . gyobb súlyt és értéket kölcsönöznénk hivatalosan is a misszió L? s égének. Törekednünk kell tehát mind adminís ztrativ, mint gyűl:::.: »unkák tekintetében a misszió tekintélyének fokozására, iránta n : érdeklődés felkeltésére, a missziói élet lelkiséggel való megt; re. Általánosságban a következőket jegyzem meg: Az egyes munka ágak közül örveráetes fejlődésnek iudu.lt