A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. július

készeket, hogy a kérdéát tanulmányoz­zák, gyűléseken , értekezleteken, azzal foglalkozzanak, hogy esetleges xxjitás készületlenül ne találja az anyaegyház tagjait. 28. Ugyanzon közgyűlés 147. p. szerint az egyházkerüle­ti közgyűlés lateczl véleménye jelentés végett a népiskolai tanügyi bizottságink a népiskolai intézmény szervezése, hatáskö­re és leendőinek megállapitása tárgyáén készitett javaslat terveze­tét. A közgyűlés a javaslatot nem fogadja el mint teljesen felesleges sat nerőnk " * * közt viszályt okozó tervezet t a napi­rendről levezetni itározza. 29. Ugyanazon j könyv 151.p-ban a közgyűlés felhívja a dré­gelypalánki egyházmegye esperesét, hogy állapítsa meg a különbözetet mely a hatóság alatt álló egyházmegye ref. iskoláiban ez idő szerint nüködik, tanítóknak az 1913 évi XVI t.c. alapján élvezett i letmé­nycl és azok között az illetmények között, vannak illetmények amely kijárnának felekzotl tanítóinknak abban az esetben^, ha az állami­tanitók illetményét és családi pótlékát biztosító 1913 évi XV.t.c. illetve 1912 évi ХШ t.c. hatálya alatt állanak ée e kimutatást 1916 november 15.-ig terjessze fel püspök úrhoz. Bár osporos ir kijelenti a gyűlés szi­ne előtt, hogy a kivánt kimutató; t a fent jelzett terminusig felaüldötte mégis Gondnok ur - Méltóságát fel­kéri a közgyűlés, hogy érdeklődjék e tárgyban, hehogy a tanítók érdekeikben csorbulást szenve Igenek. 30. Ugyanazon közgyűlés 173.p.a. fölhivatnak a tőke vala­mint a tőke kamat segélyt nyert egyházak, hogy a segélyek a megálla­pított céltól eltérő dologra csak az egyetemes konvent előzetes hozzájárulásával használhatók fel s az esetleg használt összegeket

Next

/
Thumbnails
Contents