A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július
kai alátámasztott panasszal léphetnek az illetékes állami hatóságok elé. Közgyűlés köszönetét fejezi ki az esperesnek és a főjegyzőnek az egyházlátogatás nehéz, de felelősségteljes munkájáért, úgyszintén Konta Károly tanácsbirónak és Czeglédy István lelkipásztornak is. Közgyűlés megnyugvással veszi tudomásul a jelentést az egyházi és iskolai élet rendes menetéről, a hívek áldozat készségéről, az egyházi adók időben beszolgáltatásáról. Közgyűlés fájdalommal állapítja meg, hogy mutatkoznak aggasztó jelenségek is népünk életében. Tapasztalat szerint minden háborús megrázkódtatás kezdetben önmagába szállásra és a lelkiek felé vezet. Azután jönnek a megélhetési gondok, később a gazdasági konjunktúrák, a „fekete piac," és a lelkek közönyösekké lesznek, elfásulnak. Az első világháború vége felé is élvezethajhászási hullám borította el a belső frontot, ma is igen időszerű a belügyminiszter intelme azokhoz, akiknek pénzük és lelkük van e halálosan komoly időkben léha mulatozással kihívni a sok gonddal és megpróbáltatással küzdő tömegek, de minden jó érzésű ember ítéletét is. Közgyűlés fájdalommal veszi tudomásul, hogy már ma is városainkban tömve vannak a szórakozó helyek, a színház és mozi jegyekért szinte kézitusát vivnak az emberek, falvainkban pedig ezzel párhuzamosan ilyesztő mértékben terjed az alkoholizmus, aminek megdöbbentő példája, hogy pl. egy 800 lakosságú község lakossága saját termésű borán és pálinkáján felül 60.000 P. értékű szeszt fogyasztott el egy év alatt. Ez olyan jelenség, amely anyagi és erkölcsi vonatkozásban nagy veszedelmet jelent népünkre s amely szomorú jelenség mellett szótlanul nem mehetünk el. Közgyűlés kívánatosnak tartaná ha az iskolánkivüli népművelési bizottság minden községben programjába venné az al-