A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július
községekben kiván letelepíteni. Amidőn szivből köszöntjük bátor és követésre méltó kezdeményezését, egyben elkötelezzük magunkat, hogy a tizenkettedik órában megkez-, dett munkáját minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatni fogjuk. Valljuk azonban továbbra is, hogy a baj gyökerei a huszadik század dezilluzionált, fáradt, kiöregedett civilizációjának erjedéséből táplálkoznak : őrségváltás idejét éljük s egy uj vallásos reneszánsznak kell következnie, mely a Szent Lélek sugallatára támad, melynek csodájára körülöttünk „minden ujjá lesz." Ezért imádkozunk és dolgozunk. Most pedig hálásan megköszönöm az egyházmegyei gondnok ur, tisztviselők, lelkipásztorok, tanítók és presbiterek mindenkor tapasztalt jóakaratát, támogatását, azzal a hő óhajtással végzem jelentésemet, vajha legközelebbi közgyűlésünkig elvonulnának felettünk a nagy világvihar Ítéletes jelei és vérben, gyászban vergődő szomorú világunkon végig csendülne az a „halk, szelid szó" mély Isten békességét hirdeti a bünbánatban és szenvedésben megtisztult, Krisztushoz tért emberi nemzetnek! A kegyelem Istenének gazdag áldását kérem egyházmegyénkre, gyülekezeteinkre, édes magyar hazánkra, az isteni Gondviselés által rendelt bölcs és hű elöljáróinkra, a magyar jövendőért harcoló vitéz honvédeinkre, kiváló tisztelettel maradtam Léván, 1943 junius 28-án. A Nagy tiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlésnek kész szolgája : Czeglédy Pál esperes. • ч U ,i 25