A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július

tanítókká választattak ; Duba Mária pedig a ka­tonai szolgálatra bevonult Szilva Árpád helyettesí­tésére Pozbára nyert megbízatást. Mivel a válasz­tások szabályszerűen folytak le, azokat a M. Kir. Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium is tudomá­sul vette, közgyűlés megerősíti, illetve jóváhagyja. Ugyancsak tudomásul veszi közgyűlés, hogy a M. Kir. Belügyminisztérium a lévai óvónői állásra a presbitérium jelölése alapján Moravecz Vilmát segéd­ovónői minőségben kinevezte. Közgyűlés az új mun­kásokat szeretettel köszönti, életükre és működé­sükre a jó Isten minden áldását kéri. Tudomásul veszi közgyűlés, hogy a vámosladá­nyi lelkészi állás betöltése pályázat utján folyamat­ban van. Sajnálattal értesül azonban azokról a sze­mélyi és egyéb ellentétekről, amelyek a gyülekezet békéjét felzavarták s ezáltal lehetetlenné tették a lelkészi állás meghívás utján való betöltését. Köz­gyűlés sajnálattal értesül azokról a jelenetekről, a­melyek a presbitérium meghívása alapján a temp­lomban tartott gyűlés alkalmával folytak le, ame­lyek nem voltak méltók sem a helyhez, sem a lelkipásztori választás komolyságához, amely esemé­nyek végre olyan ellenérzést váltottak ki a kisóvári leányegyház választóiban, hogy az egyházmegyéhez kérvényt nyújtottak be az anyaegyháztól való teljes elszakadás és önálló lelkésztanitói állás szervezése érdekében. Közgyűlés reméli, hogy az anyaegyház és leányegyház között a kívánatos jó rend és békes­ség a lelkészválasztás után helyre áll. Közgyűlésünk ezen esetből is szükségesnek tartja lelkészválasztási törvényünk reformját, amelynek alapja legyen a presbitérium jogkörének kiterjesztése és a bemutatkozó szolgálat eltörlése. Örömmel veszi tudomásul közgyűlés, hogy egyetemes zsinatunk f. évi májusi ülésszakában az erdélyi és királyhágómelléki kerületek visszatérésé­ről szóló törvényt ünnepélyes keretek között beçik­kelyezte. Közgyűlés megnyugvással veszi tudomásul, 9

Next

/
Thumbnails
Contents