A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július

kiskorú gyermeküknek a házasság megkötésére engedélyt adnak, ha az a születendő gyermekeiknek más vallásban való nevelésére megegyezést kötött, - e reverzálist adók­hoz hasonló büntetésben részesüljenek. 23.) ORLE. körkérdések kapcsán Dr. Agyagási Sán­dor garamvezekényi lelkipásztor tartott előadást: „ORLE. önsegélyző pénztár létesítése kivánatos-e, megvalósitható-e ? S miként történjék megvalósítása?" cimen. A magyar re­formátus lelkipásztor közéleti munkásságáról szól beve­zető szavaiban, aki, nincs a közéletnek egyetlen olyan te­rülete sem, ahol tevékenységet ne fejtene ki, a vezetést, irányítást teljesen önzetlenül, minden anyagi kárpótlás nélkül végzi és ebben a közért folyó nagy és áldozatos munkája végzése közben megfeledkezik arról, hogy saját helyzetét is megvizsgálja és magáért is tegyen valamit. Ilyen kebli ügy volna az ORLE. önsegélyző pénztár létesí­tésének kérdése. Kivánatos-e? Szükséges-e? A felelet egy lehet rá : igen. A lelkészi kar magárahagyatott és elhagya­tott. Anyagi életszintjének emelése elengedhetetlen követ­kezmény, ezért fontos a róla való tanácskozás. Szükség van rá, hogy az arra rászoruló lelkészek segély és kölcsön formájában támogatást nyerhessenek. Ami a megvalósitha­tást illeti, keresztülvihető, ha a magyar református lelkészi kar egyeteme akarja. Ha komolyan veszi betartását, az Igét nemcsak szószékről hirdeti, de a mindennapi életben is. Egyszóval éli az Igét: „Szeressétek egymást." Ha hordoz­zuk egymás terhét. Ami „miként történjék megvalósítása" kérdést illeti, erre vonatkozólag a szervezetet az ORLE. alosztályaként gondolja kiépithetőnek Budapest székhellyel, mely mint központ mindenünnen megközelíthető s igy az adminisztráció költségei csökkennének. A kerületi közpon­tosítás az erőket szétforgácsolná és nem segítené elő a lel­készek összetartozását, azonkívül emeli az adminisztráció költségeit is. Az alap bevételi forrásait illetőleg elgondolása: 100 P. befizetés alapítvány számba menne. Lelkészek be­lépési járuléka 10—20 P., 5 év alatt lehetne befizetni, természetesen kötelező tagsággal. Évi dij 6—12 P. lenne, azaz havi —'50 P., vagy 1*— P. Kötelező nyilatkozatot irna alá minden lelkész, azzal a kijelentéssel, hogy nem fizetés esetén jövedelméből, kongrua vagy helyi javadalom­82

Next

/
Thumbnails
Contents