A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július

Á nagy Összeroppanás maga alá temetett minden politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális szervezetet ; vlharállónak csak az egyházi szervezet, nálunk csak az autonómia bizonyult. Az egyházi és iskolai önkormányzat volt a nemzeti öntudat és művelődés leghatalmasabb bástyája, a nemzet fentartó, épitŐ munkakerete. Ebből a munkából a mi egyházmegyénk különös mértékben kivette részét, mert a Felvidék tiz egyházmegyéje közül — tudtommal — Bars az egyetlen, amely református hitvallásos iskolát községnek vagy államnak át nem adott, azokat nemcsak átmentette a nagy földinduláson, sőt a nehéz időkben a magyar népművelés fejlesztésére tiz uj tanítói állást szervezett. Az önkormányzat ereje indította el útjára és tartotta fenn a losonci theologiát, a komáromi tanítóképzőt, a szeretetintézmények egész sorát. Ha valaha, úgy, ma a kisebbségi sorsú tapasztalatai után, nyilvánvalóvá lett előttünk, hogy „nem erő az mely támaszát kívülről keresi", hogy minden elgondolás, mely más erőforrásokban bizik, homokra épit s mikor eljő az árviz és a szél, lesz annak a háznak romlása nagy. Reformáció-korabeli igazi népegyházzá kell átalakulnunk, ez az a sziklára épitett ház, amelyet romba nem dönthet külső veszedelem. A hazatérés örömébe fájdalmas érzések is vegyülnek. Az uj országhatár elvágta tőlünk zólyomi missziói egyházunkat, Ruttka, Besztercebánya, Liptószentmiklós társegyházaival és diaszpóráival együtt, valamint Horhi és Aranyosmarót fiókegyházakat. Zólyom gondozása ottani lelkipásztorunk hűséges vezetése mellett biztosítva van, Horhit illetőleg a viszonyok konszolidálása után remélhetjük, hogy Varsányból gondozható lesz, Aranyosmarólot pedig meg kell tartanunk egyházmegyénk keretében. Méltóztassék tehát gondozásával a zólyomi lelkészt megbízni, javai pedig maradjanak meg a gondozást eleddig hiven végző Konta Károly kiskálnai lelkész őrizetében. A zólyomi missziót a háborút megelőző lendületes magyar munka hívta életre. A református áldozatkészség és szeretet tartotta fenn. A csehszlovák uralom bekövetkeztével híveink létszáma nagyon megapadt, de egyházukhoz, fajukhoz tűrhetetlenül ragaszkodó s velünk szétszakithatatlan közösségben élni kivánö református véreink élnek ott ma is. Bízunk benne, hogy egyházmegyénk területbeli integránsa újból helyreáll, most már a magyar határokon belül, de addig is keresnünk kell a megsegítés módját, mert a zólyomi misszió válságos anyagi helyzetbe jutott, elmaradt az egyetemes egyház részéről nyújtott közalap! segély, az egyház legjövedelmezőbb bérháza pedig üresen áll. Pedig a zólyomi kálvinista csillagnak aláhullania nem fi