A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július
JEGYZŐKÖNYV felvétetett 1939 június 16-án Léván a Barsi Ref. Egyházmegye Lelkészegyesülete közgyűlésén. Jelen vannk az egyházmegye lelkészei csaknem teljes számban. Ének és Czeglédy Pál esperes bibliaolvasása és imája után Szabó S. Zsigmond elnök megnyitó jelentését olvasta fel, melyben javasolja, hogy a Lelkészegyesület fejezze ki hódolatát a Kormányzó Úrnak, az Egyetemes Konventnek és az Egyházkerületnek. Megnyitója további részében elnök kifogásolja, hogy a politikai hatóságok beleavatkoznak istentiszteleti kérdéseinkbe az esperesi hivatal megkerülésével. Visszautasítja az aranyvonattal kapcsolatos ellenünk irányuló támadásokat, hangsúlyozván azt a tényt, hogy egyházmegyénk lelkészi kara 2 éven át megtagadta a csehszlovák állam iránti hűségeskü letételét. Javasolja a nemzeti ünnepek egyöntetű megünneplését s felhívja a lelkészek figyelmét a házassági hirdetések fontosságára, valamint a csehszlovák impérium alatt javunkra adott reverzálisok érvényesítésére. Köszönetet mond Tóth Imre garamlöki elkésznek a Magyarok Világkongresszusával kapcsolatos fáradozásaiért. Köszönti Pap József, Pethö Sándor, Lányi Árpád lelkészeket egyházmegyei főjegyzővé, illetőleg tanácsbiróvá történt megválasztásuk alkalmából. Végül megemlékezik Bihary Kálmán volt pozbai lelkészről, akit életének 79. évében és Juhász Pál nagysaiiói lelkészről, akit 54. éves korában hívott haza az (Jr. Javasolja emléküknek jegyzőkönyvben való megörökítését. Lelkészegesület az elnöki megnyitói tudomásul veszi. 1. Novotny József polgáriiskolai igazgató támadásait egyhangúlag visszautasítja és az ügyet biróság elé viszi. 2. Lelkészegyesület kimondja márc. 15, aug. 20, okt. 6, dec. 6. napjainak jelentőségükhöz méltó megünneplését. Tóth Imre garamlöki lelkész: Anyagi ügyek, OTBA 62