A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július

érintve a felvidéki lelkészek e tekintetben eddigi helyzetét, de csa­ládja tagjai életéért rettegve esedezve kéri az egyházmegye s a lel­készegyesület elnökségeit, hogy a legsürgősebben lépjenek érintke­zésbe az Egyetemes Konventtel, tolmácsolva, hogy a barsi ref. egy­házmegye lelkészei az 0. T. B. A.-nak fizetett járulékok és a szo­ciális igazság alapján a ma juttatott szolgáltatáson kivül szabad orvos választást, tekintet nélkül a helyi tagok számára, házi és rendelői orvosi kezelést és gyógyszerjuttatást kérnek. Egyházmegyei közgyűlés a lelkészikar panaszát jogos­nak látja és a maga részéről is kívánatosnak tartja, hogy az О. Т. В. A. a szolgáltatott teljesítésekért azokon a he­lyeken is, ahol megfelelő számú tag egyáltalában nem le­hetséges, részükre szabad orvos-választást, helyi és rendelői orvosi kezelést és gyógyszert kapjanak. Ez irányban a jogos panaszokat a kerület utján felterjeszti a konventre, hogy az eddigi sérelmek és mellőztetések a legrövidebb időn belül megszüntettessenek. Megbízza az egyházmegyei elnökséget, hogy ezen hivatalos ulon kivül személyesen is kövessenek el lehető mindent, hogy az 0. T. B. A. részéről a lelkészi­kart ért sérelmek minél előbb megnyugvással orvosol­tassanak. 36. Egyházmegyei Lelkészegyesület 1939. junius 16-án 7. jkvi. sz. alatt Pap József gyámpénztárnok előadásában letárgyalta a gyám­pénztár ügyeit és azt jóváhagyta: a gyátnpénztár tisztviselő karának lemondását érdemeik jegyzőkönyvben történt megörökítése mellett elfogadta és az uj tisztikart a következőkben választotta meg : pénz­táros : Szűcs Lajos szódói lelkész, ellenőr : Nagy István fegyverneki lelkész, számvizsgáló bizottság : Kovács Károly borii, Szabó Zsig­mond nagyodi és Patay Gyula peszeki lelkészek. Egyházmegyei közgyűlés a lelkészgyámoldai pénztár uj tisztikarának megválasztását tudomásul veszi és Szűcs Lajos szódói lelkész pénztárnoki, Nagy István alsófegyver­neki lelkészt ellenőri, Kovács Károly borii, Szabó Zsigmond nagyodi és Patay Gyula nagypeszeki lelkészeket számvizs­gálói tisztükben megerősíti. Egyúttal jóváhagyja és meg­erősíti az uj tagdijakat, mely szerint az egyházmegyei lel­készgyámoldai belépési dij egyszersmindenkorra 80 P, évi tagsági dij 10 P., Jelkészegyesületi évi tagsági dij 1 P. 57,

Next

/
Thumbnails
Contents