A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július

17. Olvastatott a kiskoszmályi Bethel ref. árvaház 1938. évi működéséről szóló következő jelentés : Jelentés a kiskoszmályi Béthel ref. árvaház 1938. évi működéséről. Már évek óta túlzsúfoltság uralkodik árvaházunkban. Sok je­lentkező volt a mult évben, de nagyobb részüket vissza kellett uta­sítani, bármilyen kellemetlen volt ez ránknézve. De nem csak a hely szűke, hanem az is kényszeritett sok jelentkező visszautasítására, hogy a befolyó adományok csak korlátolt számú árva ellátását te­szik lehetővé. Gondozóink mindent elkövetnek, hogy a leggazda­ságosabban használják fel az adományokat, saját maguk számára jóformán semmit sem vesznek igénybe, hanem hozzátartozóiktól igyekeznek megkapni azt, amire nélkülözhetetlenül szükségük van. Nagyobb igénytelenséget már nem is lehetne kívánni tőlük. Iskolaköteles leánykáink a lévai fiók-árvaházban laknak s rész­ben a lévai ref. elemi iskolába járnak, részben pedig a polgári is­kolába. Tanulásukra, nevelésükre állandóan egy diakonissza testvér ügyel fel, aki éjjel-nappal mindig velük van. A fiuk nagyobb része Kiskoszmályon lakik s az ottani ref. elemi iskolába jár, egy részük pedig Komáromban lakik mostmár az u. n. Thimótheus palotában és részben az elemi iskolában, részben a polgári iskolába, s fő­gimnáziumba jár. Itt egy érettségizett fiatalember a nevelőjük, aki szintén éjjel-nappal vele van a fiukkal, felügyel tanulmányi előhala­dásukra, neveli őket. Az egyöntetű nevelés szempontjából nevelőink számára mult nyáron több napon kurzust tartottunk, ahol sok gya­korlati pedagógiai kérdéssel foglalkoztunk. Iskolaköteles kort még meg nem ért kisfiúk és leánykák a kosztnályi árvaházban laknak és óvodaszerű nevelésben részesülnek állandó gondozó felügyelete aJatt. Súlyosabb természetű és tömeges megbetegedéssel a mult év­ben nem volt baja árvaházunknak. Anyagi támogatást, ugy pénzbelit, mint természetbelit, széles körböl kapott árvaházunk a mult évben is. Bevétel volt pénzben 8.170 pengő 35 fillér, természetbeli adományok értéke pedig 1.734 pengő 22 fillér, összesen 9.904 pengő 57 fillér, a számadást az ár­vaházi igazgató-választmány felülvizsgálta és nyugtákkal, ellennyug­tákkal felszerelve végleges jóváhagyás végett felterjesztette a barsi ref. egyházmegye esperesi hivatalához. A komáromi Thimótheus 47

Next

/
Thumbnails
Contents