A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július

pályákra, — iskoláink tehát ezt a célt szolgálják most, amidőn va­lóban történelmi időket éli'mk XVI. A kóta ismertetése a módszeres rajz tanítását a lélek­telen másolás helyett minden iskolába vezessük be, úgyszintén az egyszerűsített irás helyett az uj magyar zsinórirást. — Kézimun­kánk is magyar motívumokkal legyen tele. XVII. Ahol még nincsen faiskola és iskolai szorgalmi kert, ott az iskola fenntartó egyház az uj magyar földreform kapcsán min­dent kövessen el, hogy e célra alkalmas területeknek birtokába jut­hasson. A fanemesités és zöldségtermesztés szempontjából ezeket a tanítási lehetőségeket igyekezzünk megszerezni. XVIII. Az iskolai szorgalmi év az 1939 -1940- к tanévben 1939. szept. 4 én kezdődik és 1940. június 7-én ér véget. Az utánna következő héten lesznek a vizsgák, amelyek ezután reánk nézve hivatalos jelleggel fognak birni, jogi szempontból véve is. Tegyük majd az éwégi vizsgákat valóban ismeret bemutató alka­lomnak egyrészt, másrészt pedig kálvinista magyar kultúr ünne­pélynek. Az egyházi elöljárók és a szülők előtt folyjon le az éwégi vizsga a templomban, amelynek egy kis szellemi verseny jellege is lehet. Tartsunk külön évzáró ünnepélyt, amelyen majális vagy juni­ális is lehet, de tartsuk be a régi formákat, alkoholt azonban sem­milyen formában ne adjunk azon gyermekeinknek. XIX. Az iskolán kivüli tanítói kullúrtevékenységbŐI, mint eddig, úgy ezután is vegye ki tanítóságunk az őt megillető részét. Ha külső formában talán nem is nyer érte jutalmat, de nyerni fog er­kölcsi értelemben. A Levente Egyesületekben, a Sz. M. K. E.-ben a községi közművelődési testületekben, községi könyvtárak, községi évkönyvek, énekkarok vezetésében ajánlja az egyh. m. közgyűlés, hogy legyen ott tanítóságunk mindenütt, ahol népünk érdekei meg­kívánják és ahol népi kultúránkat emelhetjük. XX. Református egyházunknál a kántor-tanitói szolgálat kán­tori külön képesítés nélkül is engedélyezve van. Hány jól dotált kántor-tanitói helyen műkődnek kántori képesítés nélkül és hány kántori képesítéssel rendelkező kántor végez kántori teendőt kán­tori fizetés nélkül, vagy nagyon kis összegű járulékért. A tanítóság midezt a viszásságot nem hozta fel, mert bizott abban, hogy végre egyszer a tanítói és kántori javadalmak külön lesznek a dijlevélben választva. Mindez az egyházak belügye lévén, — az ügy eredmé­nyesebb kivitelét, az abszolút igazság alapján, megkönnyítve, szük­séges, hogy képezze magát mindenki a kántori hivatás teljes el­31

Next

/
Thumbnails
Contents