A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

16 dolása szerint a két egyházmegye 5—5 évre magára vállalná egy kongruális segédlelkészi állás átengedését. Ez az áldozat egyház­megyénkre nézve a gyakorlatban azt jelentené, hogy levén 5 szisztematizált kápláni állásunk, egy-egy éven át mindegyik az árva­házi lelkésszel volna betöltve. Miután a kérdés több szempontból megfontolást igényel, felhatalmazást kérek az egyházmegyei elnök­ség részére a megbeszélések folytatására, a döntést közgyűlésünk természetesen magának tartván fenn. Bátor és szép sikerrel biztató kezdeményezések történtek fa­lusi ifjuságunk lelki gondozása terén. A tapasztalat szerint ez a gyülekezeti munka legnehezebb ága, ép azért igen örvendetes, ha Bori és Garamszentgyörgy jelentése már eredményekről számolhat be. Ez utóbbi helyen a belmisszió legmodernebb eszközeinek igénybevétele mellett is az ifjúsági munka fundamentuma az Isten igéje volt, s a pünkösd II. ünnepén megtartott zászlószentelés al­kalmával meghatva láttuk szentgyörgyi ifjuságunk bátor bizonyság­tételét az Ur Jézus Krisztus ügye mellett. Bizonyára sok áldással járna a több gyülekezetünkben folyó munka fellendítésére, megerősítésére a mult évben is tervezett ifjú­sági konferencia megrendezése. Ez évben is szép adományokról számolhatok be, melyekkel áldozatkész hiveink egyházunk és iskoláink fejlődését kivánták elő­mozdítani. Ipolypásztón özv. Kovács Sebestyén Kálinánné urnő az egyházközség szegény alapja javára adott 1000 Kc-t, Boriban özv. Kürti Vincéné Deménden lakó hittestvérünk egyházunknak márvány urasztalát ajándékozott, Léván Csekey János egyházgondnok, egyhm. és ker. tanácsbiró és felesége Zvara Mária urnő 4000 Kc alapítványt létesítettek, részben szegény sorsú iskolás gyermekek karácsonyi felsegélyezésére, részben az egyház belmissziói céljainak előmozdí­tására, ugyanott a Nőegylet 4592 Kc értékben a templomot sző­nyegekkel rendezte be, egy magát megnevezni nem kivánó nő di­szes urasztali bársonyteritőt adományozott, Vámosladányban Tóth Istvánné szül. Kulcsár Szabó Irma leánya első urvacsorázása alkal­mából egy ezüst kenyérosztó tányért ajándékozott 300 Kc értékben, Kisóváron Molnár Istvánné szül. Falb Piroska és édesanyja Falb Gyuláné úrnők diszes kézimunka urasztali teritőt ajándékoztak ur­vacsoraosztás alkalmával leendő használatra, Nagyodon özv. Kovács Sándorné szül, Füri Erzsébet diszes urasztali teritőt adott s bibliai felirásu kézimunkával diszitette a szószéket, özv. Tildi Istvánné pe­dig 1 drb. négyliteres boroskancsót ajándékozott urasztali haszná-

Next

/
Thumbnails
Contents