A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július
4 Szabó János pozbai, Váradi Károly szódói, Lojda István vámosladányi, Varjú Benjámin zólyomi, id. Vank Sándor zselizi, világi egyház képviselők. Szabó István, Selmeczi Árpád, Kemenyik József segédlelkészek. Az egyházmegye tanítói kara csaknem teljes számban és számos érdeklődő világi egyháztag. 1. Az 54. dics. 1 versének eléneklése után Esperes ur felolvassa a bibliából II. Kor. IV. 5—10. verseit, mely után áhítatos imádságban emelte a lelkeket az élő Istenhez s a jó Isten áldását és kegyelmét kérte a gyűlés munkájára és anyaszentegyházunkra. 2. Az alakulási jegyzőkönyv felolvasása után kitűnt, hogy csaknem teljes számban jelen vannak az alkotó tagok. Ennek alapján az elnökség a gyűlés határozatképességét megállapitototta s a gyűlést megnyitotta. Tudomásul szolgál. 3. Elnökség a jegyzőkönyv vezetésére felkéri Pap József egyházmegyei aljegyzőt, a szólni kívánók neveinek feljegyzésére dr. Guba János világi főjegyzőt, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig Pethő Sándor és Csekey János közgyűlési alkotó tagokat kéri fel. Tudomásul szolgál. 4. Esperes bejelenti, hogy távolmaradásukat igazolták : Nagy István, Szúdy Nándor, Kövy Árpád lelkészek, Losone két világi képviselője és Ujbars világi képviselője. Közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi. 5. Esperes szeretettel köszönti Sörös Béla lelkészt, a kerület újonnan válsztott püspökét, életére és munkájára a jó Isten áldását kéri, aki válaszában megköszöni az Esperes szavait s az egyházmegye jóakaratú támogatását kéri munkájához. 6. Esperes bejelenti, hogy ma d. u. 3 órakor a szokott helyen az egyházmegye rendes bírósága ülést tart s arra a biróság tagjait meghívja. A közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi. 7. A szavazatbontó bizottság 1937. szeptember 22 én tartott gyűléséből jegyzőkönyvileg jelenti, hogy az egyházmegyei közgyűlés által elrendelt egyházmegyei világi főjegyző, egyházmegyei világi tanácsbiró és egyházmegyei 2 tanitó képviselő választással kapcsolatban az egyházközségek részéről Losonc kettős szavazatával be-