A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július
34 akadályoztatott Pap József körlelkész helyett a II iskolai körzetben az évvégi iskola látogatást szives volt végezni. XXI Tanügyi bizottság az iskolai Rendtartás 194. §. alatti rendelkezés szerint foglalkozott a kebelbeli Tanítóegyesület tavaszi közgyűlése jegyzőkönyvében foglalt kérdésekkel és az egyh. megyei közgyűlés határozatát igénylő következő javaslataival : a) Tanítóegyesület kéri felterjeszteni felettes egyházi hatóságainkhoz azon óhaját, hogy a konventi jegyzőkönyvek az iskolák részére is megküldessenek, b) hogy az Isk. Rendtartás 183. §. 1. pontja értelmében Egyetemes Konvent alakítsa meg az egyetemes tanügyi bizottságot és abba a ref. tanítóság megfelelő száinu képviseléjét válaszsza be, c) hogy a Ref. Tanítóképzőben megalakítandó vizsgáztató bizottságban a tanítóság is képviseletet nyerjen, d) hogy a Ref. Tanítóképző szűkebb igazgató tanácsába a tanítóság 2 képviselője, a bővebb igazgató tanácsba pedig kerületenkint 1 képviselője beválasztassék. e) A tanitói-gyámolda közgyűlése kéri alapszabályának módosítása jóváhagyását, amely szerint a gyámoldai tag elhalálozása alkalmával utóda az első évben kétszeres segélyt nyerjen. f) Jóváhagyását kéri azon határozatának is, mely szerint számvizsgáló bizottsági tagokul három évre Galambos Béla, Rácz Lajos és Szarka Zsigmond gyámegyesületi tagok választattak meg g) Tanítóegyesület az egyh.-megyei közgyűlés elé terjeszti Böszörményi Zoltán tergenyei tanitó azon indítványát, hogy megajánlás utján hozzuk össze lelkészek, tanitók és világiak közössen egy olyan tőkét, amelynek kamataiból Karácsonykor a több gyermekes szegény ref. családok támogatást nyernének. Ezen szép terv megindításához, mint a tanitóegyesületi pályadíj nyertese, felajánlja a kapott 100 K-tRÁCZ LAJOS CZEGLÉDY PÁL tanügyi biz. előadó. tanügyi biz. elnök. Egyházmegyei közgyűlés a tanügyi bizottság jelentését tudomásul veszi, határozatot igénylő javaslatait elfogadja és azokat határozati erőre emelj.