A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

31 VIII. Más iskolába járó tanulóink statisztikai adatai a követke­zők : Más hitfelekezetű népiskolába járt fiu 13, leány 10, összesen 23. Községi, vagy állami népiskolába járt 60 fiu, 69 leány, összesen 129. Polgári, vagy középiskolába járt fiu 127, leány 111, összesen 238. Ezeknél az adatoknál ismételten felkéretnek a helyi iskolák vezetői, hogy a jövőben pontosan tüntessék fel az iskola tanítási nyelvét, kik a helybeli egyháztagok gyermekei, kik a bejárók. A körfelügyelők is felkéretnek, hogy ezen adatokat pontossan vezessék be a statiszti­kai ivekbe IX. A tanügyi bizottság számba vette a statisztikai adatokból azokat a tanköteleseket, — számszerint 135, akik szlovák tannyelvű elemi és polgári iskolákba jártak, mielőtt még sajátos magyar kul­turánk alapelemeit és szent hitünk lényegét, lelkületét anyanyelvü­kön megtanulták volna. Ez a szám, a 135 a tavalyi 156-al szem­ben mintha apadást mutatna. Talán csak Baracska az egyetlen hely, ahol a mult tanévben 62 tanulóból, tankötelesből 25 tanuló járt az áll. szlovák népiskolába. Et még mindig nagy szám ! Vájjon az arra hivatottak megtettek e mindent, hogy ezen tőlünk elpártolt szülők és gyermekek iskolánkhoz visszatérjenek ? Emlékezetben tartandó és a gyakorlatban is keresztül vezetendő az egyh.-ker. közgyűlés 1936. dec. 3-án, 20. pont alatt hozott határozata, — ez legyen minden prezsbitérium kötelessége. Hisszük és reméljük, hogy a készülő nemzetiségi statutum, mint büntetendő cselekményt fogja determi­nálni az erőszakos elnemzetlenitést s akkor majd eme visszaélé­sek önmagukban megszűnnek. X. A 233 — 1935. sz. polgári iskolai törvény és végrehajtási utasítás értelmében a polgári iskolák körzetébe tartozó községek ref. tanköteles gyermekei beutaltattak a polgári iskolákba. Ez a tény a VI, VII és VIII ik évfolyamaink elvesztését jelenti és isko­láink 3/ 8-od arányú államosítását. Ennek következményei előttünk eléggé ismeretesek. Legyen vigyázó minden egyház, de különösen egyetemes egy­házunk vezetősége, hogy a kerületi polgári iskolák felállításánál, úgyszintén polgári iskolai tanítók kinevezésénél, vagy Jha szükség van rá, uj hitoktatói állások megszervezésével azon legyen, hogy egyetemes egyházunk érdekei megóvassanak. XI. Tanügyi bizottság jelenti, hogy az Iskolai Referátus állan­dóan s az áll. Tanfelügyelőségek mintegy 4 év óta tisztára szlovák

Next

/
Thumbnails
Contents