A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. július

55 indoknál fogva, hogy az esperes csak a törvényben előirt kötelességét teljesítette, mert az E. T. III. tc. 6. §. 2. pontja kimondja, hogy a presbitérium tartozik a jövő évi költség­vetést az előző év második felében elkészíteni s az esperesi hivatalhoz felterjeszteni, ennek pedig a losonci egyház pres­bitériuma nem tett eleget. 23. Sörös Béla losonci lelkész megfellebezte az egyházmegyei közgyűléshez az egyházmegye esperesének 259/1936. sz. a. 1936. április 15-én kelt azon határozatát, mely szerint az esperesi hivatal deputációt küldött ki a losonci egyházközségbe az E. T. t. c. 6. §-a alapján a losonci egyházközség 1936. évi költségvetésének elkészí­tésére illetve letárgyaltatására a presbitériumban. Fellebbezésében indokul felkozza 1., az ugyanezen tárgyban beadott I. felebbezésének indokait; 2., a 188./1936. sz. a. 1936. március 14-én kelt esperesi levélben foglalt igazolása annak, hogy a losonci egyház 1936. évi költségvetése beérkezett. Alaki hiba csak visszaküldést, de nem küldöttséget kiván. 3., annak igazolására, hogy az egyház presbitériuma egyáltalán nem vonakodik és szán­dékosan nem késedelmeskedik a költségvetés elkészítésével, az egy­házközség elnöksége a kéznél levő kész költségvetést az előbbi pont igazolása szerint az esperesi hivatal meggyőzésére beküldötte. Ugyanebben az időben a lelkészelnök betegsége folytán egyházta­nács ülés tartható nem lévén, az egyháztanács határozata beterjeszt­hető nem volt. Lelkészelnök felgyógyulása után az egyháztanács ülése megtartatott s az egyháztanács halározata e fellebbezéssel egyidejűleg az esperesi hivatalnak megküldetett. Ugyanebben az idő­ben az esperesi hivatalnak jelentve volt, hogy a lelkészelnök beteg; 4.. a losonci egyháznak csak egy parochiális lelkésze van, s min­dent fellebbező lelkész tartozik ellátni. Betegsége huzamosabb ideig tartott s ez gátolta munkájában ; 5., abból a késedelemből, ami e tárgyban előállott, senkinek és semminek semminemű kára nem származott. 6., Lelkészelnök a továbbiakban hivatkozik arra, hogy mint a theologiai szeminárium igazgatójára 69 theologus vezetése van rábízva, s az 1936. év első négy hónapjában előadók nem en­gedtetvén be Losoncra, súlyos betegen az előadókat is neki kellett helyettesíteni. Közgyűlés nagy elismeréssel van Sörös Béla losonci lelkész sokoldalú egyházi és a theologiai szeminárium körül kifejtett tevékenysége iránt, méltányolja fáradhatatlan mun-

Next

/
Thumbnails
Contents