A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. július

30 8. Másfelekezetű, községi, állami népiskolába valamint a pol­gári és a gymnásiumokba járó református gyermekeink hitoktatás­ban kellőképpen részesültek. Ezek statisztisztikai adatai a következők : Más hitfelekezetü népiskolába járt 9 fiu, 16 leány összesen 25 tanuló. Községi vagy állami népiskolába járt 223 tanuló, 116 fiu 107 leány. Polgári vagy középiskolába járt 71 fiu és 84 leány, összesen 165 tanuló. Ezeknél az adatoknál a jövőben feltétlen feltüntetendő az is­kola tanítási nyelve s azonkívül a körfelügyelők felkéretnek, hogy ezen adatok a köri statisztikai ivekbe is bevezettessenek. Fejezze ki az egyházm. közgyűlés köszönetét a más iskolába járó gyermekeink hitoktatásáért az illető lelkész és tanitó uraknak. Ismételten felhivatnak az egyházközségek presbitériumai akik az ilyennemű iskolábajáró gyermekek lelkigondozásáról az Egyh. Törv. I. törv. cikk 14. §-a b pontja alatti rendelkezés szerint kötelesek gondoskodni, intézkedni — hogy a más tannyelvű iskolábajáró, vagy a szórványokon élő és az ott iskolába-járó tanulók lelki gondozá­sára nagy súlyt helyezzenek, — elsősorban a lelkészek bevonásá­val — különösen ott, ahol nincs elrendelve a kötelező hitoktatás. Ipari és ker. szakiskolák a polgári iskolák kurzusai. 9. Ismét számbavette a tanügyi bizottság a statisztikai adatok­ból azt az elszomoritó tényt, hogy tanköteleseink közül 119 gyer­mek jár más tannyelvű állami népiskolába mielőtt még a sajátos nemzeti kulturánk legelemibb ismereteit megtanulhatta volna. Ez a tény annál inkább sajnálatos és intézkedésre, védekezésre késztető mert ez a jelenség már némely helyen olyan méreteket ölt, hogy rövid időn belül évszázados magyar református iskoláink teljes be­szüntetését idézheti elő Szomorú, hogy néhol az állami szlovák tan­nyelvű polgári iskolákba járó növendékek a hittantanulás alól is fel­mentetik magukat — de amellett mégis elmennek kislegátusoknak. Ezeken a helyeken az egyedüli orvosság az, hogy mi isko­láink is a lehető legtöbbet nyújtsanak az államnyelvből. Ha szük­ség van rá a mi iskolafentartó egyházaink is segítsék a szégény re­formátus szülőket és tanulókat tankönyv, tanszer, ruha stb. segé­lyekkel, hogy a ránk bízottak közül egy is el ne vesszen. A szlo­vák tannyelvű iskolákba járó gyermekek hittan tanítására a hitok-

Next

/
Thumbnails
Contents