A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. február
38 mor István nagyőlvedi, Mihály Gergely nagysallói, Ozsvald Lajos nemesoroszii, Pásztor Gábor pozbai, Várady Károly szódói, Tóth Gyula újbarsi, Nagy Lajos vámosladányi, Bárány János zseiizi világi egyházképviselők. Nagy István, ifj. Patay Gyula, Székely Dezső, Vendégh Béla, Csontó Géza segédlelkészek, az egyházmegye tanítói kara csaknem teljes számban és számos érdeklődő világi egyháztag. 1. 54-ik dicséret 1 versének eléneklése után esperes úr olvasta fel-a bibliából Pál apostol Efézusi levele IV. rész 11 — 16. verseit s azután az Ige által megihletett lélekkel, buzgó imádságban kérte munkánkra és egyházunkra Istennek áldását. 2. Az alakulási jegyzőkönyv felolvastatván, kitűnt, hogy az alkotó tagok csaknem teljes számban vannak jelen s igy az elnökség a gyűlés határozatképességét megállapította s a gyűlést megnyitotta. Tudomásul szolgál. 3. Elnökség a jegyzőkönyv vezetésére dr. Agyagási Sándor főjegyzőt, a szólni kivánók neveinek feljegyzésére Pap József aljegyzőt kéri fel. Tudomásul szolgál. 4. Elnökség jelenti, hogy távolmaradásukat igazolták Akúcs Lajos és Kovács Sebestyén Kálmán. Közgyűlés jelentést tudomásul veszi s nevezettek távolmaradását igazoltnak tekinti. 5. Napirend előtt Patay Károly tb. esperes kért és nyert szót, aki felszólalásában a sorainkat tizedelő „egyke" romboló hatásairól emlékezik meg. Megdöbbentő számadatokban tárja a közgyűlés elé, hogy egyik-másik garammenti gyülekezetünkben 40—50 év alatt micsoda pusztítást vitt véghez népünknek ez a súlyos erkölcsi betegsége s népességének számát mennyire lecsökkentette. Indítványozza, hogy mondja ki egyházmegyei közgyűlésünk, hogy népünknek ezt a bűnös szokását elitéli. Küldjön ki az egyházmegyei közgyűlés egy lelkészi és egy világi tanácsbiróból álló küldöttséget minden „egyke" által fertőzött gyülekezetbe, mely küldöttség által istenitisztelet körében felvilágosítandó népünk ezen létét, jövőjét veszélyeztető szokása káros és nemzetölő voltára. Vesse fel a küldöttség egyházközségi közgyűlésben azt a gondolatot, miszerint nem lenne-e indokolt, hogy azon szülőket, kiknek több