A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. április
93 Indokok: A bíróság a vizsgálat adataiból, de panaszlod beismeréséből is beigazoitnak látja, hogy Bathó Ferenc tanuló felakasztása, ha jelképesen is, de tényleg megtörtént. Panaszlod ezáltal az E. Т. c. 34. A. 1. p. szerint minősülő fegyelmi vétséget követett el, mert megszegte az E, T. VI. t. c. 23. §-ban előirt azon kötelességét, hogy növendékeivel „szelíden és a neveléstan elvei szerint" bánjon. Ezzel pedig az akasztás bármely formában is, mint iskolai fenyíték, össze nem egyeztethető. A büntetés kiszabásánál a bíróság enyhítő körülménynek vette, hogy panaszlod a büntetést jóhiszemüleg alkalmazta és a sértett szülök a panaszt visszavonták. Viszont sulyosbiró körülménynek vette a biróság azt, hogy panaszlott ismételt esetben áll fegyelmi eljárás alatt. A költségekben való marasztalás az E. T. V. t. c. 98. §. 2. b. ponton alapul. Az itélet kihirdetésénél jelen volt felek nyilatkozattételre hivatva fel, panaszosok, panaszlott és az ügyész az ítéletben megnyugodtak. Több tárgy nem lévén, elnök a gyűlést bezárta. K. m. f. A barsi ref. egyházmegye bíróságának időszaki tagácsa : Dr. DEMÉNY GYULA PATAY KÁROLY gondnok esperes világi elnök egyházi elnök Jegyezte : CZEGLÉDY PÁL egyházmegyei aljegyző