A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. április

23 zalmában, várakozásában csalatkozik. Népünk, Gyülekezeteink joggal s méltán várhatják és várják is, hogy kötelességeinket hiven, önzetlenül teljesítsük s mindenek felett, hogy javukat munkáljuk és szeressük őket ... ne csak a fizető alanyt lássuk bennük, hanem a testvért . . a nyájat, a bárányt, mely a mi őrizetünkre és gondozásunkra van bizva ! 14.) Lelkészi karunk átérzi, tudja a maga nemes hivatását, pásztori megbízatását, s minden eszközt, minden kínálkozó alkalmat megragad a maga népeért, Gyülekezetéért élni, halni akaró pastorizáló érzésének, munkájának gyakorlására, megmutatására ! Nincs Gyülekezetünk, melyekben több . . kevesebb vallásos esték ne tartatnának, leány . . asszony körök, bibliai körök, vasárnapi iskolák, megannyi hálás tárgyai, alkalmai a lelkészi elhivatottság gyakorlásának, s a nyáj és pásztor találkozása kölcsönös ébresztő . . jótékony hatásának, észrevétlen .. de üdvös, irányító hatása van etéren árvaházunknak, amelynek hívogató szavára, több százra menően sereglenek Össze közelebbről és távolabbról asszonyaink, hogy lelkiközősségben, testvériességben összeforrt áhítatos, felemelő, evangeliomi szellemet és lelket vigyenek házuk falai közé, családjuk, ismerőseik körébe! így terjed, igy épül lassan, észrevétlenül az Istennek országa, illesse elismerés és köszönet a hűségesen sáfárkodó pásztorokat és vezetőket. Missio bizottságunk jelentése hiven és részletesen beszámol a végzett munkáról, a szellemi és lelki felébredés e sokszorosan örvendetes jelenségeiről. De illesse elismerés, köszönet hűségesen segitő tanítóinkat is, kik kiveszik részüket a nemes munkából, egy-két félreértés, kölcsönös bizalmatlanságtól eltekintve harmonicus az együtt működése, lelkész és tanitó kölcsönösen érzik, hogy Gyülekezetük lelki életéért, Isten országa terjesztéseért együtt, közös egyetértéssel és igyekezettel kell — még sokszor a személyi érzéseket is félre téve —munkálniok, fáradozniok. Éreztük, láttuk Egyházlátogatásunk során a mostoha gazdasági viszonyok súlyát, a magas egyházi s egyre fokozódó iskolai terheket, de Istennek legyen hála, s forró köszönet híveinknek, zugolódást, panaszt vagy kifakadásokat nein hallottunk sehol. Népünk tudja, érzi egyház—iskola tenntartó kötelezettségét, s miként őrei ők is a mai nemzedék, kegyeletes érzéssel ragaszkodik intézményei-