A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. április
103 a megbízó garammikolai ref. egyháznak a mai tárgyalási közvetlen előzőleg adta át bűnösnek mondja ki s ezért öt az E. T. V. t. c. 35. §. b. pontja alapján feddésre itélí. Köteles panaszlott a felmerült 60 Kc költséget az egyház pénztárába 15 nap alatt, végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok: A panaszkodó egyházak közül a garamvezekényi egyház panasza folytán megtartott vizsgálat a fegyelmi eljárás és fegyelmi eset felmerülését teljes mértékben igazolta. De igazoltnak veszi az egyh. m. biróság a garammikolai egyház panaszát is, mert az eskü alatt szolgálatot teljesítő gondnokok az egyes adózók által felmutatott nyugtákba való betekintés utján meggyőződtek arról, hogy panaszlott a garammikolai adóhátralékokat is beszedte s ekként mindkét esetben a fegyelmi vád és eljárás alapos. Panaszlottnak a bírósághoz intézett azon kérelme, hogy ezen összegeket általa ideiglenesen kölcsönvetteknek tekintse, minden alapot nélkülöz, mert kölcsönszerződés csakis erre vonatkozó előzetes megállapodás által jöhet létre, ez pedig a jelen esetben nem történt. Nem egyéb ezen védekezés, mint a panaszlott cselekménye rútságának palástolási kisérlete, mihez az egyházmegye birósága segédkezet nem nyújthat. A bűnösség megtorlásaképen alkalmazott H-od fokú fegyelmi büntetés az alaki és anyagi bűnhalmazatban és abban leli a magyarázatát, hogy panaszlott ellen már volt fegyelmi eljárás — bár nem ily bűncselekmény miatt — ezért, mint visszaesővel szemben, semmiképen sem volt enyhébb büntetés alkalmazható. Enyhítő körülménynek vette a biróság, hogy a panaszlott a pénzt időközben megtérítette. Panaszlottnak a költségekben való marasztalása bűnösségének megállapításából folyik, valamint azon körülményből, hogy ezen eljárást módjában lett volna a panaszlottnak megelőzni, azonban ezt nem cselekedvén, ezen költségekre tehát saját magatartásával adott okot.