A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. június

86 A barsi réf. egyházmegye rendes bírósága, mint I. fokú köz­igazgatási biróság f. évi június 29-én Léván tartott ülésében az uj­barsi egyház elöljárósága által Póka Gyula volt gondnok ellen 857.40 Кб. és járulékai iránt, mint 1931. évi pénztármaradvány miatt indított panaszos ügyében a következőleg itélt. ítélet: Az ujbarsi egyház panaszának helyt ad, követelését jogosnak állapítja meg, egyben kötelezi Póka Gyula volt ujbarsi gondnokot, hogy az ujbarsi reform, egyház külön pénztárába 856.70 Kc össze­get, mint töke természetű pénztármaradványl, ennek 4 hónapi 8 n/ 0-os kamataiban 23.14 K6-t, 17 Кб vizsgálati költséget, összesen 896.84 KC-t különbeni végrehajtás terhe mellett befizessen. Indokok: El kellett marasztalni panaszlott Póka Gyulát, mert minden vitán felül áll az egyház követelésének jogossága, mivel ezen ügy­ben az eredeti számadó könyvek, nyugták, mint okiratok perdöntő bizonyítékok az elrendelt vizsgálat megállapítása mellett. De még Póka Gyula azon, a vizsgáló biztos előtt tett kijelentésével, hogy a visszatérítendő Összeg nem lehet több csak 811.52 Кб, saját maga cáfolta meg f. évi április 17-én tett, Írásban is adott azon állítását, hogy ő az egyháznak mivel sem tartozik s mindent átadott hivatali utódjanak, ezen kijelentésével hallgatagon maga is beismerte, hogy számadása nincs rendben, illetve magánál önkényüleg visszatartotta. A visszafizetendő 856.70 Kc után a biróság a 4 hónapi ka­matot azért ítélte meg, mert ez jogszerű és törvényes, ugy szintén a 17 Кб eljárási költség megítélése is, mert a vizsgálati költségeket a panaszlott kötelességmulasztása okozta. A köteleztetés az Egyh. Tőrvény I. t. c. 126. §-án alapul, mely szerint az egyházi gondnokok a kezelésük, vagy őrizetük alatt álló egyházi javakért és mulasztásaik által okozott kárért összes vagyo­nukkal felelősek. Jelen indokolás keretén belül nem hagyhatja szó nélkül a bi­róság az ujbarsi egyházban ismétlődő zavaros s az egyház vagyoni ügyeinek semmiképen sem megnyugtató kezelését, intésül adja tehát, hogy megismétlődő esetben a közigazgatási ügyet a fegyelmi biró­ság ítélete alá is bocsátja. Kijelenti a biróság még azt is, hogy a prezsbitériumnak semmiképen sincs joga ahoz, hogy az egyház jo-

Next

/
Thumbnails
Contents