A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. június
82 zásban egyhangúlag meghozta s nyilt ülésben kihirdette a következő határozatot. A barsi ref. egyházmegye rendes bírósága, mint 1. fokú fegyelmi biróság tárgyalás alá vévén Pásztor Gábor és társai panaszosoknak Járdánházy József pozbai tanitó, panaszlott ellen beadott fegyelmi panaszát, zárt tanácskozásban egyhangúlag meghozta s nyilt ülésben kihirdette a következő határozatát; Végzés: A biróság vizsgálatot rendel el s ennek lefolytatása végett az iratokat az Elnökséghez átfenni rendeli. Kiterjesztendő a vizsgálat a következő pontokra. Megtörtént-e tényleg az akasztás, lia igen, hogy történt ? Kivizsgálandó, hogy a sértett szülők : Bató Ferenc és neje panaszlott által becsatolt nyilatkozata, mily körülmények között jött létre, hol irták alá nevezett szülők s a gyermek szülői nincsenek-e érdekeltségi, vagy alárendeltségi viszonyban panaszlottal szemben? Indokok: A biróság az ügy érdemi eldöntése előtt szükségesnek látta a rendelkező részben körülirt szempontok felderítését s ezért a vizsgálatot el kellett rendelni. A végzés kihirdetésénél jelen volt felek nyilatkozattételre hivatván fel, panaszosok és panaszlott a biróság határozatát tudomásul vették. III. A biróság, mint 1. fokú közigazgatási biróság a következőkép alakul. Patay Károly esperes és dr. Demény Gyula gondnok elnöklete alatt Székely Béla, Kiss Gyula, Gaál Vilmos, Szabó S. Zsigmond, Varannay Sándor, Czeglédy Pál tanácsbirák. Ez utóbbi jegyző is. Ügyész dr. Kersék János. Tárgy : Ujbars egyházközség panasza Zubák Sándor volt gondnok ellen 695-31 К с elszámolási differencia visszatérítése iránt. A felek szabályszerűen megidéztettek s megjelentek panaszos képviseletében Holló Géza lelkész és Tóth Gyula gondnok, továbbá megjelent panaszlott Zubák Sándor is. A biróság tagjai kellő számban jelen vannak, érdekeltségi, vagy illetékességi kifogás nem merült fel, ilyen a felek részéről sem lett bejelentve. Elnök elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását, mire Varannay Sándor előadó részletesen ismertette az ügyet. Felek felhivatván elő-