A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. június

25 giink folytán bekövetkezett meghiúsulását, amely egybekap­csolódás pedig szép eredményekkel biztatott, s úgy a be­tevőknek valamint a kölcsönzőknek is kedvezményeket nyújtott, arait a közvetlen összeköttetés megszűntének dacára, ezutánra is kilátásba helyez a bank. 8.) Tekintettel a losonci theol. szemináriumi kötelező járulékok rendszertelen befizetésére, minek folytán ezen intézményünk folytonos pénzügyi zavarokkal küzd, határo­zatilag, s minden gyülekezetre kötelezőleg kimondja köz­CTŰIéSünk, hogy a losonci theologiára esedékes járandósá­gok a gyülekezetek részérő! minden évben az egyházkor­mányzati járulékokkal együtt egyszerre küldessenek be az e. m. pénztárba, ahonnan egy összegben lesznek befizetve a Konvent pénztárába. A V 2 kg. búza értéket egyelőre 50 fillérben állapítja meg a közgyűlés. 9.) Őszinte köszönetet mond közgyűlésünk Esperes Úrnak a magyar vall. és közoktatásügyi minisztériumban, a tanítói és kántori javadalmi jkvek, és az azokra nézve ho­zott miniszteri határozatoknak, diplomáciai uton leendő kiadatása tárgyában tett eljárásáért. Amely iskolafentartók ezen okmányokat már kézhez vették, azok a szükséges eljárást azonnal tegyék folyamatba. Tudomásul veszi a közgyűlés és megköszöni Esperes Úrnak azon szives eljárását is, hogy a magyar törvényekkel megállapított állandó káplántartó helyek megjelölését, meg­nevezését hiteles bizonyítványokkal igazoltatta s most már ezek végleges megállapítása folyamatban van. 10.) Tekintettel a tanitói helyi javadalmak túl magas értékelésére, amelyek folytán egyes tanitók nagy anyagi veszteséget szenvednek, megkeresi közgyűlésünk az e. kerü­letet s ennek utján a konventet, hogy az lépjen érintke­zésbe az államkormánnyal, a tanitói javadalmaknak, a vál­tozott gazdasági viszonyoknak megfelelő, újabb értékelése tárgyában. 11.) 12.) Amidőn jóleső megállapítással jegyzi fel köz­gyűlésünk a múlt év nov. havában Zselizen, a lelkészi és tanitói szolidaritás, bajtársi testvériesség, lelki együttérzés, érdekközösség jegyében lefolyt közös konferenciát egyide­jűleg szeretettel üdvözli a lelkek megmozdulását, az egy-

Next

/
Thumbnails
Contents