A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929, 1930

67 2. amennyiben az igazg. tanítói díjfizetésére fedezettel nem bírnának, a konventi határozattal rendelt eljárással pár­huzamosan haladéktalanul nyújtsanak be kérelmet pol. köz­ségük képviselőtestületéhez, melyben ref. iskolájuk fentartá­sára 5—10 évi ciklusra megállapítandó évi segélyt kérnek. 3. Felhívja mindazon gyülekezeteket, melyek tanítóik­nak természetbeni lakást nyújtanak, hogy az 1926 évi 104 törv. 15 §. 2 p., illetve a 26 §. 3 p., értelmében 1926 évi január l-ig visszamenő igénnyel — illetékes tanfelügyelő­ségük utján — azonnal jelentsék be a természetbeni lakás­sal ellátott tanítók működési pótlékától a fennálló törvények szerint az iskolafentartót megillető kárpótlásra vonatkozó igényüket. 4. Felkéri Esperes urat, hogy ezen határozatot az egyes gyülekezetekkel soron kivül közölni méltóztassék. 8. A közalapi bizottság f. évi január 8-án tartott üléséből je­lenti, hogy egyházmegyénkben a közalap 1929 évi bevétele volt járulék, késedelmi kamat, perselypénz és egyéb adomány címén 8597 К 85 fillér, mely összeg a központi pénztárba beszolgáltatott. A folyó évi járulék a 816 korona hátralékkal együtt 9997 К 20 fillér összegben Íratott elő. Megütközését fejezi ki a bizottság a felett, hogy Nagysalló és társegyházai következetesen hátralékban marad­nak s ezzel rontják a rendes ügykezelést. Közgyűlés a bizottság jelentését tudomásul veszi. 9. A nyugdijbizottság f, évi január 8-án tartott üléséből jelenti, hogy az 1928 évről átvezetett 12.035 К 39 fillér hátralékkal együtt egyházmegyénk terhére 22.425 К 89 fillér Íratott elő. Erre befolyt különböző cimeken, mint járulék 11.583 К 40 fillér, perselypénz 137 К 80 fillér, összesen 11.721 К 40 fillér, mely összeg a központi pénztárba beszolgáltatott. Az 1930 évi január 1-i hátralék egyenleg 11.842 К 50 fillér, a folyó évi elöirás 10.342 К 25 fillér, összesen 22.184 К 75 fillér. A tetemes hátralékra való tekintettel a bizottság felhívni határozta a konvent figyelmét azon konventi határozatra, mely szerint ezen hátralékok a konventi ügyész közbenjöttével haj­tandók be. Közgyűlés a bizottság jelentését tudomásul veszi. 10. A közalapi és nyugdijbizottság ugyanezen gyűléséből je­lenti, hogy az egyházmegye kezelése alatt álló külön kőzalapi pénz-

Next

/
Thumbnails
Contents