A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929, 1930

les beszerezni Kálvin János képét és az minden tanteremben kifüg­gesztendő. r.) Tanügyi bizottság lelentését azon reményének kifejezésével zárja, hogy iskoláink a megkezdett utón haladva anyaszentegyhá­zunknak továbbra is szilárd oszlopai maradnak. K. ni. f. NAGY SÁNDOR PATA Y KÁROLY i. b. előadó, jegyző. esperes, elnök. Az e. m. közgyűlés a tanügyi bizottság jelentését ör­vendetes tudomásul veszi, javaslatait elfogadja és határozati erőre emeli. A tanítóságnak, a 104 — 1926. évi törv. 2. §-a értel­mében, az iskola igazgatói teendőinek ellátásáért támasz­tott díjazási igényét méltányosnak, jogosnak elismeri, de tekintettel az iskolafenntartó egyházak nagy terheire, a taní­tósággal történt kölcsönös megállapodás szerint, az igazga­tói dijakat, a törvényben megállapított Összegben, 1928 évi január 1-től rendeli kifizetendönek, abban az esetben, ha az e. kerületi gyűlés erre nézve imperative rendelkezett, miért is az Esperes megbizatik a vonatkozó határozat beszerzé­sével és ahhoz képest körlevélben intézkedik, illetve keresi meg az egyházakat. 10. A kebelbeli számvevőszék a következőket jelenti : A közgyűlés a számvevőszék jelentését tudomásul veszi, azon eljárását, hogy a grmikolai leányegyház ellen­nyugta nélküli számadását nem hagyta jóvá, helyesli s ne­vezett egyházat az ellennyugták utólagos beterjesztésére, fegyelmi eljárás terhe mellett felszólítja ; a theologia alap 1158Í0 kor. összegét a losonci theoi. szeminárium részére kiadni rendeli. SZÁMVEVŐI JELENTÉS ! Az 1928 évről számvevői jelentésünket, a következőkben van szerencsénk előterjeszteni. I Egyházközségi számadások. A beterjesztett számadások ellen, lényeges kifogásunk nincsen azok okmányokkai egynek kivételével mind igazolva vannak, egye­dül a grmikolai egyház nem tartja kötelességének számadását a

Next

/
Thumbnails
Contents