A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1925, 1926, 1927, 1928

e. m. pénztárba küldendő 301 Ké-ról szintén egy, látszólag eredeti nyugtát állított ki az e. m. pénztáros nevének utánzott, hamisított aláírásával, a melyről maga is elismeri, hogy ö irta, tőle származik, a mivel a gondnokot szintén félrevezette, a ki nyugodt volt, hogy a pénz rendeltetési helyére ment, holott arról szó sem volt. Ezen tényei a csalás, hamisítás minden kritériumait magukban foglalják. Súlyosbítja bűncselekményét azon nagy erkölcsi eltévelyedésre valló, tudatos eljárása, hogy neki, mint jogi képzettségű egyénnek tisztában kellett lenni cselekménye súlyos következményeivel s a csalást, hamisítást mint lelkész jellegű egyén követte el, de különö­sen azon minősithetlen ténye, hogy saját bűnösségének leplezésére idegen, ártatlan egyéneket is bele akart vonni szennyes iizelmeibe. Annak a rejtélyes, a misticismus homályába burkolt cselekményének rugói, a melyek a Lenkey B. személyének szerepeltetésére, az 500 Kt vagyondézsma Losoncról történt beküldésére, a garamvezekényi gondnokhoz küldött csekklapra és levélre irányultak, tisztán állottak a biróság előtt, mint a melyek a félrevezetésnek, csalásnak, hamisí­tásnak csak újabb tényei, az erkölcsi züllésnek szomorú bizonyítékai. Mindezeknél fogva dr. Papp Sándort büntetni s reá a büntetés súlyosabb mérvét alkalmazni kellett. A költségekben marasztalás az E. T. V. t. c. 98. §-án alapul. Az Ítéletet az egyház képviselői megnyugvással tudo­másul vették, a panaszlottal pedig hiteles kiadmányban közöltetni rendeltetett. Kmft. Jegyezte : AKÚCS LAJOS e. m. főjegyző. VI. Jegyzőkönyv felvétetett Léván, 1927. évi július 8-án a barsi ref. egy­házmegye rendes bíróságának ülésében. Jelen vannak: Patay Károly esperes és Pásztor Elek vil. tanácsbiró elnöklete alatt: Csekey Dávid, Kiss Gyula, Szabó S. Zsigmond, Gaál Vilmos, Ponoczky István, Juhász Zoltán, Bihary Kálmán, Akúcs Lajos tanácsbirák, dr. Tóth Sándor egyh. megyei ügyész. A jegyzökönyvet Czeglédy Pál ehm. aljegyző vezeti. 1, Patay Károly esperes, tárgyajásvezetö elnök, megállapítván

Next

/
Thumbnails
Contents